Mint azt hírül adtuk: legnépszerűbb rajongói oldal verseny zajlik a Zene.hu-n. A jelentkezőket még várjuk, de jöjjön a „versenyzők” bemutatása. Rovatunkban, most az ’OIRO & Oláh Ibolya Múzeumot mutatjuk be. »
Szirmai Móni még új arcnak számít a hazai könnyűzenei életben, de kellemes hangja és a "Nem voltam én" című korong hamar a népszerűség felé sodorta. Az ifjú hölgy gyerekkori álma az énekessé válás volt, így nem meglepő, hogy a lelkes újonc gondolatai már a következő lemez kiadása körül forgolódnak. Debütáló szólóanyaga tavaly jelent meg, amelyről a "Túl forró" című dal lett számos rádió kedvence.. »
Ha egy produkció nem látogat el Londonba, az olyan, mintha nem is létezne. Alig akad olyan zenész, együttes vagy más showműsor (például a Cirque du Soleil előadása), aki, illetve amely a brit fővárosba ne látogatna el. Emellett az sem ritka, hogy adott művészek nem is egyszer, hanem kétszer-háromszor is fellépnek ugyanazzal a produkcióval. »
A Tape Underground nevű csapat decemberben tette ingyenesen letölthetővé első albumát, melynek a címe Alszik, kapcsol. Petrényi Viktorral (ének, dalszövegek) és Ádám Andorral (basszusgitár) beszélgettünk a miértekről és hogyanokról. »
Ez év áprilisában jelenik meg Moór Bernadett Elkésni Szépen Kell című önálló albuma. A tizennégy számot tartalmazó anyag a jazz világán belül számos stílust felvonultat, olyanokat mint a swing, a bossanova, a tangó, a blues vagy éppen a szimfonikus ballada. »