- Ki az ász furulya témában? - vetődött fel a kérdés a Megasztár élő adásában. Mester Tamás szerint Liptai Claudia, aki a váratlan kijelentésre a tőle megszokott módon, frappánsan vágott vissza. »
A nézők Talán Attilát mentették meg, míg Mester Tamás Farkas Jenser Balázsra voksolt, így a verseny Nagy Kristóf Bozontnak ért véget. Ez azt jelenti, hogy Bozont Megasztár 6-ban a 6. helyen végzett. »
Talán Attila és Farkas-Jenser Balázs érdekes párosítás. Ahogy Mester Tamás fogalmazott: az egyikből a tudatosság, a másikból az ösztönösség hiányzik. Ennek okán remekül kiegészíthetik egymást, az Extrem zenekar More Than Words című klasszikusa pedig igazi csemege – lehetett volna – számukra. A fiúk sármosak, helyesek és énekelni is tudnak, de ez most valahogy laposra sikeredett. Hiányzott a szenvedély, és valahogy mintha elénekeltek volna egymás mellett. A párbaj határozatlansága jutott róla eszembe… »
Utolsó duettként a verseny két legjobb, még versenyben lévő énekesnője állt színpadra. Szakos Andrea és Radics Gigi között nehéz különbséget tenni, gyakorlatilag összehasonlítani sem érdemes őket. Mindketten mások, mindketten másban jók. De mindketten dívák a maguk nemében. Az ő legnagyobb kihívásuk most az volt, hogy ne énekeljék túl egymást, ne riválisként, hanem partnerként tekintsenek a másikra. Sikerült nekik! »
Ahogy korábban jeleztük, ma estére már két produkcióval kellett készülniük a megás énekeseknek, a kedvenc daluk után duóban kell bizonyítaniuk. Először a két poéngyáros, Nagy Kristóf Bozont és Burgess Benji léptek színpadra a Take That egykori slágerével, a Relight My Fire-rel. Jól állt a srácoknak, mondhatnám azt is, jól álltak egymásnak. »
Utolsó szóló produkcióként az a salgótarjáni lány lépett színpadra, aki végre szeretné már érezni a csók ízét… legalábbis a bulvárhírek szerint. Talán a Megasztár nem csak az énekesi karriert, de a szerelmet is elhozza neki… Giginek egyébként az éneklés során – bár mindig tökéletesek az előadásai – az a legnagyobb problémája, hogy nem tudja megmutatni önmagát a világsztárok „maszkjai” mögött. Többé nem. Itt van. Megérkezett közénk. A maszk elszállt. »
Talán Attila úgy érezte, egy kis időre el kell vonulni, ezért kiment a természetbe. Mint mondta, a sok stressz után muszáj éreznie, hogy él. Attila kedvenc dalának ennek megfelelően a Celine Dion által is előadott Alone című dalt választotta. De nem tudom miért. Lehet hogy kedveli, de egy tiszta és helyén lévő hangot sem hallottam tőle most. Hamis volt – szinte folyamatosan. »
Burgess Benjit legutóbb nem dicsérték agyon, és igaza volt a zsűrinek. Nem érdemelte meg, nem teljesített túl jól. Ennek ellenére a közönség megmentette és tovább juttatta őt. Benji most ünnepelte a 17. születésnapját, és talán ezért, vagy talán a negatív kritikák miatt, Mester Tamással egy új hangot találtak neki. Egy olyat, ami eddig is ott volt Benji torkában, csak nem használta. Kivétel, amikor Farkas-Jenser Balázst parodizálta. A lényeg, hogy Benji most mindenkit meglepett férfias, szexi előadásával… Prince-től adta elő a Kiss-t. »