Alensa: 35% TopVue termékekre
2021. január 17. | vasárnap | Antal, Antónia nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 
Kapcsolódó cikkek
Cenzúrázták a Pearl Jam-et
Katonaélet a Halál Kertjében: K3 - Garden of Death
Elgondolkodtató! A világról szól a Thy Catafalque lemeze
Harminc év késéssel itt a Scampolo "Under the Rainbow" című albuma bakelit lemezen
Síró játék: Paradise Lost - Faith Divides Us-Death Unites Us
Megalománia: Muse - The Resistance
Komor hangulat, beton basszus: Alice In Chains - Black Gives Way To Blue
Arany János Népi Zenekara: Dalriada - Arany-album
Kapcsolódó Kiadványok
Pearl Jam: Backspacer
Kapcsolatok
Pearl Jam
Legnépszerűbb csengőhangok

Semmi extra, mégis ízlik: Pearl Jam - Backspacer

A Pearl Jam 2009-ben még mindig szerethető. Meghallgattuk a Backspacer című albumot.

Talán csak a Pearl Jam volt az egyetlen, akik a grunge hullám elmúlta után is rendületlenül dolgoztak tovább, bár vannak olyan olyan vélemények is, hogy bár ne tették volna. Igaz ami igaz, eléggé eltaktikázták a dolgot, mert a legnagyobb dobásuk mindjárt az első Ten (1991) című nagylemez volt és azóta sem csináltak akkora zenét, mint amit arra rápakoltak. A Ten utáni albumokat kezdetben még vitte a Ten által generált siker, de hiányoztak az igazán ütős dalok mindegyikről.

A zenekar a 2000-es évek elejétől kezdett ismét magára találni zeneileg. A Binatural (2000), Riot Act (2002), de különösen a Pearl Jam (2006) című lemezeken végre ismét találhattunk kicsit harapósabb, érdekesebb dalokat is. A legújabb Backspacer (2009) alapvetően nem halványítja a csapat második évtizedének emelkedő csillagát, bár kicsit ismét aspektust váltottak: mintha a mainstreamnek való megfelelés szándéka érződne a lemezen, ami eddig nem volt jellemző rájuk.

Kétségtelen, hogy a Pearl Jam szereti amit csinál, különben nem ontanák megállás nélkül a lemezeket. Az is igaz rájuk, hogy ha kell, gond nélkül tudnak idomulni a mindenkori elvárásokhoz, itt-ott kihallik, hogy folyamatosan figyelik a zenei trendeket - lehet, hogy ez a titka a túlélésnek. Mindezt persze anélkül építik be a zenéjükbe, hogy a saját minőségi elvárásaikkal ellentmondásba kerülnének.

Csak hogy példát is mondjak, a Backspacer esetében néhány dalról ordít, hogy a U2 és Coldplay hangzása azért őket is megérintette valahol. A régi grunge hangzás és a szellemiség maga tehát szép lassan eltűnt, egyedül talán a Pearl Jam (2006) albumon hallhattunk némi nosztalgiázást e téren. Én azt mondom, ne kárhoztassuk őket emiatt: a világ is sokat változott körülöttünk, szintúgy a Pearl Jam zenészei és ha ez jön belőlük, hát akkor ezt értékeljük.

Az új lemez első hallásra nagyon steril, már-már kommerszbe hajló amerikai rock. Magam is megijedtem kicsit, mikor először hallottam. Mélyebb ismerkedés után azonban mégis azt tanácsolom, hogy érdemes barátságot kötni a lemezzel, mert a Pearl Jam-képlet azért sosem volt annyira felszínes és egyszerű, mint amilyennek elsőre látszik, hiszen bármennyire is nyitottak a mainstream felé, minőségben még mindig messze a Bon Józsi és Nickelback klónhadsereg felett teljesítenek.

A Pearl Jam számomra ma egy roppant tehetséges, professzionális zenészekből álló ameriaki zenekar, egy nagy név a mainstream sodorvonalán, akik viszonylag könnyen fogyasztható muzsikát művelnek. A tagok sokat értek az elmúlt évek alatt emberileg és zeneileg és Eddie Vedder sem az a taknyos szörfösgyerek már, aki volt a 90-es években (és aki a Ten lemezt nem mellesleg úgy felénekelte, hogy mindenkinek leszakadt az álla a meglepetéstől).

Épp nála látszik a legjobban, hogy a zene és a Pearl Jam mennyire átalakította, mennyire megnevelte, mennyire az életévé vált a zenélés és az éneklés, a gondolatok ilyetén módon való átadása az embereknek. Néhány akusztikus, erős country hatásokat csillogtató szerzemény is helyett kapott a lemezen és ezeket hallgatva erős gyanú támad bennem, hogy ezek esetleg az Into The Wild című Vedder-féle soundtrack-/szólólemez utóhatásaként csusszantak ide át (Just Breathe, Speed Of Sound, The End).

A Backspacer dalai amúgy egytől egyig professzionális, kiválóan megírt tételek, talán egy, max. kettő szürkébb, altatósabb szám van a lemezen. A többi dal ellenben elég masszívan ragad a fülbe. A gyors tételek közül kiemelkedő a Got Some és a The Fixer, de egyébként meglehetősen erősen nyit az album, mert a legjobb, a legtempósabb dalokat az elejére tették, úgyhogy egészen az ötös akusztikus Just Breathe-ig élvezhetjük a jó kis Pearl Jam-féle rockzenét.

Nem mintha a Just Breathe nem volna élvezhető, hiszen az egyik legszebb akusztikus dal, amit az utóbbi években hallottam, Vedder sajátos, egyedi orgánumával és érzelemtől túlcsorduló, professzionális előadásával. A hatos Amongst The Waves egy nagyon szép, élvezetes hangulati ívekkel operáló dal, az utána következő Untought Known viszont mintha egy az egyben Coldplay volna a fokozatosan előtérbe tolakodó, szaggatott pianóleütésekkel, bársonyos gitárakkordokkal a háttérben és még Vedder vokálja is csak erősíti a hasonlatot. Nagyon érdekes végeredmény lesz ebből, érdemes meghallgatni.

Az utolsó, lírai The End vokálját hallgatva viszont Bono stílusa ugrott be - nyilván nem szándékos a dolog, de feltűnő. Egyébként ez is egy nagyon szép dal. Közben azért nem akarok megfeledkezni a Supersonic két és fél perces rohanós tempójáról sem - igazi gyöngyszem a lemez közepére illesztve.

Nem tudom, ki mit várt a Pearl Jamtől 2009 ben. Ha magamat kérdezem, talán csak a 2000-ben ismét megtalált, megbízható színvonal megtartását, és ezt abszolút hozzák is (a lemezcím megtévesztő, hiszen visszalépésről szó sincs). Ha a Paradise Lost legújabb lemeze a dark kategóriában év lemeze esélyes, akkor a Pearl Jam Backspacere a soft rock kategóriában indulhat ugyanezért a címért komoly eséllyel.

Amint egy jó pap holtig tanul, tartja a mondás, egy jó zenekar is ugyanúgy tegyen, mert akkor vannak rendben a dolgok, ha egy csapat létezése során folyamatosan érik. A Pearl Jam zenéjében manapság nincsenek már olyan úttörő, lázadó és lehengerlő dolgok, mint a 90-es évek elején, de van jó adag élettapasztalat, bölcsesség zenéjükben, ami legalább olyan fontos lehet sok embernek. Ilyen a Pearl Jam 2009 ben. Még mindig szerethető.

Még több lemezkritikáért klikk
IDE.

-Saabi, rockstation.blog.hu-

[2009.09.30.]

Megosztom:

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
apróhirdetés
Led izzók kedvezményes áron, 5 év garanciával
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu





beszámolók még