Varázslat vagy szemfényvesztés? - Brendan Perry koncert a Diesel Klubban
Szendergésemből felriasztott az ajtó nyitása, így a már megsokasodott tömeggel behömpölyögtem a nézőtérre. Gyorsan el is foglalatam a színpad előtti helyemet, de kár volt ennyire igyekeznem mert percre pontosan 1 órával később kezdődött a koncert. Előre ezt nem tudtam, de kihasználva az időt, boldogan ténferegtem a két bárpult és a pólóárus között. Egyikőjüknek sem volt jó napja, a sörök egy ilyen intellektuálisabb koncerten csak nem akartak fogyni, a pólók meg hiába csábították bűnre a kispénzű megjelenteket. Szerencsére ahogy az idő telt, megsokasodtunk mi is és az első hangok felhangzásakor már majdnem telt ház volt. Utólag ezen sokat gondolkoztam, de úgy tűnik örök rejtély marad nekem, hogy ki az, aki otthon a karosszékben heverve hirtelen gondol egy nagyot és 1 órával a hivatalos koncertkezdés után még beesik az ajtón. Egyszer csak rájön a hoppáré és azt mondja az asszonynak: Nosza öltözz, elviszlek egy Brendan Perry koncertre! Sose tudom meg...
Jellemzően a 20-30-as korosztály érezte szükségét pár kellemes órát eltölteni a Diesel Klubban, de közülük is a műveltebb réteg. Mindez előrevetítette, hogy ez nem egy fejrázós, rekedtségig üvöltözős koncert lesz, itt más jellegű kikapcsolódás várja a betérőket.
Első pillanattól kezdve szimpatikus volt Brendan Perry, nyomát sem láttam rajta a nagyság átkának, szerényen bejött a színpadra és egy jó hangos „Jó estét”-tel köszönt, majd kis gitárhangolás után felemelt hüvelykujjal kimutatott a hangtechnikusnak és egy harsány „Most jó”-t is belekiáltott a mikrofonba. Semmi szokásos és halálosan unalmas sablon, mint például a Hello Budapest! vagy a How Are You?. Nem, ő mindazt amit nem énekelt, azt magyarul mondta nekünk, hogy halljuk és értsük. Egyből kapott is mindenkitől egy nagy piros pontot a neve mellé.
Első számként a jellegzetes gitárhanggal kisért The Arcane melegítette be a közönséget, akik ezek után végig áhítatosan állták végig az egész koncertet, persze a szünetekben feléledve és vastapssal erősítve meg a zenekart szimpátiájukról. A Love on The Vine engem kevésbé fogott meg, pedig kifejezetten erre a turnéra írodott és az ígéretek szerint a következő nagylemezen rajta is lesz. Pedig jól kezdődött, jellegzetes is volt; talán velem volt a hiba és inkább visszafelé akartam nézni mint előre. Viszont ezután következett az Into the Labyrinth album egyik legszebb és általam legjobban várt dala, a The Carnival is Over. Brendan Perry melankolikusan kellemes énekhangja elvarázsolt világot teremt a hallgatóságnak, könnyű benne feloldódni, bár igaz dalainak megértése az átlagnál jobb angoltudást igényel.
Hírek
