Nagy tali 1.: Tabáni István megvalósította Mária álmát

Ismét itt a nagy sikert aratott Nagy Találkozások című rovatunk, amelyben mindenki elmesélheti, sőt meg is mutathatja, milyen is volt az a bizonyos találkozás a nagy-nagy kedvenccel. Most Venkli Máriát mutatjuk be, akinek a nagy találkozást Tabáni Istvánnal hozta össze a sors.

Amikor egy miskolci álom valóra válik Pécsett… – fogalmazott Mária a Tabáni Istvánnal való találkozásáról, amelyet most részletesen is elmesél. Tartsunk vele!

– Már hónapok óta dédelgetett álom… Először csak halványan áttetsző felhőként lepi be a gondolataimat, később, ahogy telnek a napok, a hetek, egyre inkább megfogalmazódik bennem a vágy: Igen, nagyon szeretnék egyszer Istvánnal együtt énekelni egy dalt! Hetekig csak énekeltem a választott dalt, hogy belerögződjön minden hangja a porcikáimba. A munkatársaim már-már azt hitték, nem vagyok 100-as, de megnyugtattam őket… Nem arról vagyok híres, hogy könnyen feladnám az álmaimat. De kell hozzá szerencse, bátorság, a Jó Isten segítsége, és legfőképpen a barátok támogatása. Ezen a hétvégén mindegyikben volt részem! – kezdte Venkli Mária.

– Nagyon vártam már, hogy létrejöjjön ez a találkozó, régóta tervezgettem milyen is lesz személyesen megismerni azokat az embereket, akikről már a cseten keresztül szinte mindent tudok. Ismerem a hangulatváltozásaikat, ismerem a humorukat, megérzem, ha valami nincs rendben náluk, szinte minden rezdülésüket én is átélem. Készültem a március 19-re. – emlékezett izgatottam a rajongó.

A vízhólyag sem szegte kedvét

– Elterveztem milyen ruhát veszek fel, kitaláltam, hogy a bőrnadrágomban megyek, de nem volt hozzá csizmám. Na vettem egyet, és utazás előtt egy nappal abban mentem dolgozni, hogy betörjem egy kicsit. Na ez annyira jól sikerült, hogy a két sarkamon óriási vízhólyag éktelenkedett… Szinte lépni alig bírtam, hívtam a húgomat, hogy délután mégiscsak jöjjön értem kocsival, de hozzon egy másik cipőt is, mert én ebben egy tapodtat sem megyek! A közvetlen munkatársam megkérdezte tőlem, megéri Tabáni István ezt a sok szenvedést? A gyorsan jött válasz: IGEN! Mit kell ezen gondolkodni? :)

– Mivel eddig szinte mindig sikerült Istvánnal összeöltöznünk, most nagyon sajnáltam, hogy nem tudom felvenni az új csizmát, mert az pont a bőrnadrághoz passzolt. Úgy gondoltam, biztos Ő is abban jön… De sebaj! Majd elviszem magammal a nacit, és ott átöltözöm, meg viszek egy másik cipőt! Kényelmesen, aprólékosan készülődtem, mindennek a helyén kellett lenni, mire indulok! Ajándékot vettem, verset és egy kis levelet csatoltam hozzá. Kedvencem a kedvenc borát kapta! :) – avatott be minket a részletekbe a hölgy.

– A vonaton repült az idő, hamar a Keletibe értem, ahol már várt Kántor Anikó. A pillanat törtrésze alatt felismertük egymást, és mint már régi jó barátok folytattuk utunkat, az Aréna felé. Egy jó kávé mellett elkezdődött a beszélgetés, nagyon hamar elrepült az idő, és már mehettünk is Ibolyáékkal találkozni. Utunkat együtt folytattuk Ibolyával és a párjával, Lacival. A kocsiban is repült az idő, de ezen nincs mit csodálkozni, jó társaságban ez mindig így történik. Ibolya közben a laptopon helyzetjelentést adott az otthonmaradt csetelő csapatnak. S amikor Pécsett eltévedtünk, még arra is jó volt, hogy útbaigazítson minket! – mesélt az utazásról is.

Csupa kis-nagytalálkozás

– Időben érkeztünk meg a szállodához ahol már vártak minket: Sveszti éppen akkor futott be a vonattól Szodizsékkal, akikkel szinte egy időben érkeztünk. Közben Julikáék is csatlakoztak, majd Sütiék a párjával és a pici lánnyal, akit csak ApróSütiként emlegettünk. Végül befutott nemtabánirajongó Evelin is :), meg Csörge Olgiék, úgyhogy a csapat nagy része már együtt volt! Vezuv Icának különösen örültem, hiszen őt már ismertem személyesen, egy korábbi Scherzo-találkozó kapcsán. Jól meg is ölelgettem!!! :):):) Felcuccoltunk a szobáinkba, én mégsem vettem fel a bőrnacimat, nem volt kedvem átöltözni: maradt a farmer és a fekete felső. Szálloda előtt közös képek, majd városlátogatás kutyafuttában… Mindent nem tudtunk megnézni, mert szűkös volt az időnk!

De Svesztinek köszönhetően sok szép dolgot láttam, és érdekes információkhoz jutottam Pécsről. Elmentünk a Barátság-lakat falához, ahova mi is vittünk egy lakatot, a mi barátságunk jelképét. Egy kis szalaggal átkötve felraktuk a többi közé, közben a csapat énekelte a jól ismert Máté Péter dalt: Azért vannak a jó barátok… Egy kicsit el is érzékenyültünk, hiszen ez a pillanat olyan felemelő volt mindenki számára, és magában mindenki hálát adott Istvánnak, amiért van nekünk, és összehozta ezt a kis baráti társaságot!

– Városnézés után nyomban a Maestro Pizzériába vettük az irányt, hogy mihamarabb elfoglaljuk a helyünket, és várjuk Istvánt. Bemelegítés gyanánt énekelni kezdtük a már megszokott nótát: Azért vannak a jó barátok… mindeközben megérkezett István, Andorral. Hogy mennyire nem öltöztünk össze??? Farmerban és fekete pulcsiban volt!!! :)

– Rögtön leültek a mi kis elkülönített termünkbe, és elkezdődött a beszélgetés, dedikálás, fényképezés, ajándék átadás… Valamikor én is sorra kerültem, nem volt tolongás, mindenki kivárta míg a másik ember Istvánnal néhány szót váltott, aláíratta a fotókat, és átadta az ajándékait. Sok-sok fénykép és videó készült, mindenki türelmes volt a másikkal szemben. Odaadtam Neki az ajándékomat, a Ments meg című dal szövegét aláírattam vele, meg két képet. Nem kellett mondani kinek dedikálja, tudta a nevemet, hiszen már többször is találkoztunk. Aztán még másoknak is dedikáltattam, Barbikáéra például az én nevemet írta, annyira benne volt már az aláírásban! – elevenített fel a találkozás pillanatát a hölgy.

Videóval is folytatódik a cikk!

[2010.04.12.]