A nyári napforduló előestéjén igazi popzenei különlegességre kerül sor az A38 Hajón. A Berlinben élő norvég dalszerző-énekes-producer, Erlend Øye érkezik nagyszerű indie-zenekarával, a Whitest Boy Alive-val. Az eddigi két lemezével sikert sikerre halmozó, sokak által várt együttes először lép fel Magyarországon, úgyhogy a fesztiválszezon közepén is érdemes az A38 Hajóra látogatni.
Európa válasza Beckre – némi zsurnalizmussal így foglalhatnánk össze a norvég Erlend Øye pályafutását. A sármosan estlen fiatalemberre a kétezres évek elején figyelt fel a világ, amikor honfitársai, a Röyksopp duó berobbant első lemezével, amelynek két kulcsdalán Øye összetéveszthetetlen hangja volt a korona. Ez a siker indította útjára Øye popduóját, a Kings of Convenence-t, ami bájos, közvetlen, az elektronikát elegánsan használó, egyszerre naiv és bölcs slágereivel aratott. Ám a norvég úriember nem csak a popban alkotott nagyot: szóló- és mixlemezei (többek között a neves DJ Kicks sorozatban megjelent), együttműködései egyaránt arról tanúskodtak, hogy Øye igazi stúdiómágus.
A nyughatatlan természetű Øye Berlinbe költözött, és 2006-ban új projektbe kezdett: a Whitest Boy Alive eredetileg elektronikát bőséggel alkalmazó dance-funk akciónak indult, aztán szép lassan egészen hagyományos felállású, de annál innovatívabb indie-pop zenekarrá vált. A középpontban az antisztár Øye, igazi geek kinézetével, vastagkeretes szemüveggel, a magazinok találó megfogalmazása szerint „túróstáska-frizurával”, sután és mégis magával ragadóan.
A kvartett második lemeze tavaly jelent meg, és a nyári turné Budapestet is útba ejti – az A38 Hajón tartandó koncertre az előzetes információkkal ellentétben június 13. helyett június 22-én kerül sor!
-a38-
[2010.06.21.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.