˝Úgy teljes az életem, ha színes a kép.˝- exkluzív interjú Fábián Julival

Fekete hang, végtelen alázat, mérhetetlen professzionalizmus, tiszta és őszinte tekintet, magával ragadó báj, tapinthatóan erotikus kisugárzás, lágy nőiességgel vegyített határozottság, kifogástalan kommunikáció – ezek mind a Fábián Juli-jelenség ismérvei. Keresve sem találni rajta fogást. Who is ’Julie Fabulous’? Ki ez a „Csodálatos Juli”?
 

Hosszú évekkel ezelőtt hallottam meg a „Hang”-nak nevezett Whitney Houstont énekelni, akinek bűvöletéből azóta sem szabadultam. Egy istenadta tehetség és szépség, aki mellett nem lehetett elmenni, akit mindenki – zenei ízléstől és minden egyéb más különbözőségtől függetlenül – elismer(t), akit énekesek több generációja tekint példaképnek, etalonnak. Ki gondolta volna, hogy kis hazánkban legalább ekkora kincs rejtőzik a legnagyobb szerénység közepette.

Fábián Julinak nincsen szüksége semmilyen ékszerre, hogy csillogjon, semmilyen trükkre, hogy elvarázsolja a közönségét; elég kinyitnia szívét, lelkét, száját, s sűrű folyamként áramlik belőle a szeretetteljes, körülölelő és a süket számára is hallható zene. Magas értelmi és érzelmi intelligenciájával pedig már-már a lehetetlen határát súrolja.

Exkluzív beszélgetés a kortárs magyar könnyűzenei élet ékkövével.

–  Éppen beszélgetés közben vagyunk, de most már rátérünk a szakmaiságra…
–  Fegyelmezetten. [mosolyog]

–  Ja, nem kell. Apropó, mennyire vagy fegyelmezett az életben, a színpadon?
– A munkában nagyon sok helyzetben fegyelmezettnek kell lenni. Tudom, ha jó színvonalon akarok teljesíteni, lelkileg-testileg megjelenni egy helyzetben, adni magamból, ahhoz be kell tartani bizonyos játékszabályokat. Viszont nem lehet mindig rugalmatlanul csinálni. Ma például – annak ellenére, hogy próbálok valami rendszert beiktatni az életembe alvás, étkezés, mozgás tekintetében – reggel fél kilenckor feküdtem le, mert a szülinapi zsúromon ünnepeltünk. Iszonyatosan jól esett reggel a saját erkélyemen köszönteni a napfelkeltét.

–  Feltételezem, a zenei gyökereid eléggé szerteágazóak. Honnan táplálkoznak? Kik formálták a zeneiségedet?
– Elsősorban a szüleim, akik mindenféle zenét hazahoztak, elvittek bennünket koncertekre. Szerencsére nagyon jó ízlésük van, mindenevők; Muzsikáson, Sebestyén Mártán, gyerekmese-lemezeken, Eric Claptonon, Dire Straits-en, Peter Gabrielen, Rolling Stones-on, blues-on, klasszikusokon nőttünk fel, de a görög éppúgy ott volt, mint az ír, az afrikai vagy a cigányzene. Zenei tagozatra írattak be mindannyiunkat, úgyhogy elindítottak bennünket ezen az úton. Aztán jöttek a saját választások: alternatív, dzsessz és sok minden más. Csak néhány név azok közül, akik meghatározóak voltak: Sting, az R.E.M., Seal, Sade, Ella Fitzgerald, Bobby McFerrin. Ugyanolyan eklektikus a zenei ízlésem, mint a szüleimé. A jó zenében hiszek, és ezekben is érzem jól magam. Viszont nem mindent vagyok képes énekelni, amit amúgy nagy szeretettel hallgatok.

További képekért klikkelj a fotóra!

–  Miért pont a dzsessz? Ez a legnagyobb szerelem?
–  A dzsessz egy nagy szerelem és egy zsigerileg beszippantott dolog. Egyébként meg nem mondanám, hogy a dzsessz mellett döntöttem, bár imádom, elköteleződtem a műfaj iránt, de szükségem van másra is. Gimiben találkoztam az első dzsesszélményeimmel. Az kimondottan nem volt otthon. Néhány barátnőmmel jártunk blues- és dzsesszkoncertekre, és az egyikük elkezdett dzsesszéneket tanulni. Újra akartam énekelni tanulni, mivel a gimis évek alatt nagyon hiányzott a mindennapi zenélés (a hét évnyi ének- és zongoraóra, a kórus, a versenyek nyomot és űrt hagynak maguk után). Már a Külkerre [Külkereskedelmi Főiskola – a szerk.] jártam, amikor elmentem az Etűd Zeneiskolába, ahol Munkácsi Bea úgy gondolta, nem ez az első életem, amelyikben énekelek, s ha már így alakult, és ez a dolgom, akkor vegyük ezt észre. Így jött a dzsessz, amit hihetetlen módon élveztem, mert nagyon kreatív, nagyon intellektuális, szellemileg rettenetes kihívást jelentő, ugyanakkor belefeledkezést is megengedő műfaj. Teljesen magaménak érzem, de ha mást nem énekelhetnék, akkor hiányérzetem lenne.

–  Mi az a más?
–  A jó zene. Azt tudom megfogalmazni, melyek azok a műfajok, amikben nem lennék jó, vagy amelyeket nem szeretem: a metalban, az operett-ben, a musicalben nem lennék hiteles. Sokféle zenét szeretek ötvözni, s nem is akarom kategorizálni, bezárni magamat. Ez olyan, mintha csak bizonyos költőktől és íróktól olvashatnék. Ami beszippant, amiben otthonosan érzem magamat, azt tudom csinálni.

Az interjú a következő oldalon folytatódik!

[2011.08.25.]

(1. oldal)

következő oldal »