Keresztes Ildikóék közös dalban idézték meg az összetartozás szellemét
Méry Péter író, zenész, előadó - és szerző - kezdeményezésére tizenegy művész énekelte lemezre a magyarok összefogására buzdító dalt. Bár az előadók más és más zenei közegből érkeztek, közös jellemvonásuk a hazaszeretet, valamint honfitársainkért való felelősségérzet határainkon innen és túl.
A jótékonysági dalok kategóriájába sorolt műveknek megvan a maga íratlan szabálya. Könnyen megjegyezhető, fülbemászó muzsika minimál hangszereléssel, hiszen úgyis a dallam, a vokál „viszi” el a nótát.
Egyszerű verze után könnyen megjegyezhető refrén jön, amit számtalanszor lehet (sőt, kell) ismételni, testvériesen felosztva a különböző műfajt képviselő előadók között. E művészek általában szupersztárok, így téve vonzóvá a jótékonysági céllal készült darabot. Így lehetett például az afrikai éhezők megsegítésére írt és lemezre rögzített We Are the World többszörös Grammy díjas, amelyből világszerte 20 millió példány talált gazdára.
Talán a dicstelen, kettős állampolgárságról szóló népszavazás utózöngéjeként, talán aktuális külföldi „megítélésünk” okán gondolta Méry Péter író, hogy időszerű lenne a kapcsolatokat erősíteni a határainkon kívül élő magyarsággal. És persze az anyaországon belül sem ártana kissé odafigyelnünk egymásra…
Mindenestre megszületett a Határtalan dal tizenegy népszerű énekes közreműködésével. Bár Varga Miklós, Balázs Fecó, Szikora Robi, Király Viktor, Bódi Guszti, Kovács Nóri, Kefir, Dér Heni, Matisz Flóra, Tamás Gábor és Keresztes Ildikó személyisége, zenei stílusa meglehetősen eltérő, mégis összeköti őket a nemes célért, jó ügyért való tenni akarás. Tiszteletdíjukról lemondva stúdióba vonultak, hogy a jótékonysági dalt lemezre rögzítsék. A kereskedelmi forgalomban nem kapható zeneanyagot a május 1-i bemutatón ismerhette meg a hazai közönség a Machine Mouse zenekar közreműködésével.
Ezt megelőzően az ősbemutatóra Kaliforniában, háromállomásos turné keretében került sor, ahol a san franciscoi, a san diegoi, illetve los angelesi magyar közösség értékelhette a Méry Péter által életre hívott produkciót.
A folytatásban egy húsz-huszonöt állomásból álló - Határtalan dal elnevezésű - koncertturné készül, hogy határainkon innen és túl egyaránt erősítsék az összetartozás nemes érzését.
S, erre talán nagyobb szükség van most, mint valaha.
– Hegedűs István –
[2012.06.17.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.