Szétszedi a közönséget a Tankcsapda a klubkoncerteken - képekben

Javában zajlik a Tankcsapda őszi-téli turnéja. Legutóbb Dunakeszin adtak egy igen bőséges ízelítőt a főváros közelében élő rajongóknak arról, hogy milyen bulira készüljenek Szilveszterkor, a budapesti Barba Negra Music Clubban.  Már a koncert előtt egy-két nappal elfogyott minden jegy, de aki időben beszerezte a belépőjét, egészen biztosan maradandó élménnyel ment haza a VOKE József Attila Művelődési Központból.

Azoknak, akik csak fesztiválokon vagy nagyobb koncerteken látták eddig a debreceni rock zenekart, kicsit talán nehéz lehet elképzelni, hogy egy ilyen nagy produkció, tele látványos pirotechnikai elemekkel, hogy szólhat egy picike klubban, vagy egy művelődési házban. Vitathatatlan, hogy másképp, bár piro (vagy csirkegrillezés, ahogy viccelődni szoktunk vele) ilyenkor is van, amennyiben a hely adottságai ezt lehetővé teszik (most például volt), de nem ez a fontos. Egy klub buli nem jobb vagy rosszabb, mint egy nagykoncert, inkább csak más. Más a közönség, másképp állítják össze a setlistet, másra helyezik a fókuszt a zenészek, és persze a műélvező rockerek is. Egy nagykoncerten a közönség sokszor többtízezer emberből áll, akiknek csak egy kisebb, fanatikusabb része ismeri a Tankcsapda teljes életművét, éppen ezért indokolt, hogy ilyenkor messziről is jól látható, látványos produkcióval, és ismertebb számokból összeállított setlisttel készüljön a zenekar. Ez természetes, és szinte minden előadó esetében így van.

Itt legalább van helye egy ilyen fejnek...

A klub bulikon viszont nem a látvány a legfontosabb a koncerten résztvevők számára, hanem a közös, személyes élmény. Nemcsak a zenekarral, hanem a rajongóknak is egymással. Ezek a Tankcsapda koncertek közösséget kovácsolnak, aminek bárki részese lehet. Mindegy, hogy milyen beosztásban dolgozik, mennyire képzett, vagy éppen milyen az anyagi helyzete valakinek, mert ez úgysem kerül szóba és nem is érdekel senkit. Ott, akkor, mindenkit csak a zene érdekel, és szerintem ez nagyon felszabadító érzés. Az emberek ismerkednek, beszélgetnek, kapcsolatot teremtenek egymással egy-egy ilyen buli alkalmával. Végre nem virtuális kapcsolatot, hanem személyeset.

 A klubokban, művelődési házakban általában Lukács, Sidi és Fejes, csak egy karnyújtásnyira van a közönségtől, így nem is csoda, hogy a legtöbb jegyet pillanatok alatt elkapkodják a rajongók. Persze ilyenkor több az "old scool" rajongó a közönség sorai között is, mert több az "old scool" dal is, és mert ezek az emberek tapasztalatom szerint, általában jobban vágynak a személyes kapcsolatra. Például arra, hogy megismerjék őket a zenekar tagjai koncert közben, vagy épp csak egy autogramra, vagy esetleg egy közös fotóra vágynak, és ezt a rajongói kérést láthatóan Lukács, Sidi és Fejes is igyekszik figyelembe venni.

Nem tagadom, hogy magam is kissé elfogult vagyok a klubkoncertekkel, mert nagyon sok izgalmas, és szép emlék fűz hozzájuk, de azért ezek a bulik sem mindig ugyanolyanok, még a Tankcsapda esetében sem. Persze a kisebb létszámú közönség, a közvetlenebb hangulat mindig adott, akárcsak egy koleszos házibuliban, de nagyjából ezzel, és az italkínálattal ki is merül a hasonlóság a házibulik és a Tankcsapda klubkoncertjei között. Mert hát.... azért a Tankcsapda, akkor is Tankcsapda. Közel harminc éve Magyarország legismertebb, és legelismertebb rock zenekara, nem méltatlanul. Minden alkalommal képes különleges élményt, és rengeteg energiát adni a közönségének, mindegy, hogy negyvenezer embernek játszanak, vagy „csak” háromszáznak. Talán pont ezért nem tudom megunni én magam sem ezeket a koncerteket. Még akkor sem lenne ugyanolyan két buli, ha ugyanazokat a dalokat játszanák el. Még akkor is különleges élményt kapna, és kap is mindenki, minden egyes Tankcsapda bulin.

"Eltemet minket az élvezet"

Őszintén szólva kicsit rosszkedvűen, begyulladt vállal, kimerülten, a sebeimet nyalogatva indultam el a koncertre, és tartottam is attól, hogy ezen még a szívemhez legközelebb álló rock banda  klubkoncertje sem tud majd javítani. Óriási nagyot tévedtem. Olyan extázisban telt el a szombat este, hogy szinte el sem hittem. Sorban játszották a kedvenc számaimat, olyat is, amit eddig csak egyszer- kétszer játszottak élőben.  A szokásos, egyébként nagyon eltalált, bár egy kicsit már unalmas intro után, megszólaltak az első dallamok. Miközben az introt hallgattam, egy másodpercre az is átfutott az agyamon, hogy talán jó ötlet lenne egy saját, ütős, egyedi introra lecserélni a mostanit. Persze sokáig nem morfondíroztam ezen, mert néhány másodperc múlva már meg is láttam Fejest a dobok mögött, és az agykerregést egyből felváltotta az a koncert előtti, átszellemült izgalom, amit az ember csak ilyenkor érez: Amikor valami kezdődik. Valami, ami már nagyon hiányzott, amire nagyon kíváncsi vagy, és már nagyon vártad.

A rock'n'roll rugójával kezdtek, majd sorban jöttek a kedvenc, réges-régi Tankcsapda számok. Azok, amiket kiskamaszként, még magnókazettán hallgattam a hatodik emeleti pici panellakásban addig, amíg anyukám nem könyörgött, hogy kapcsoljam már ki, mert a szalag már elkopott és egyre torzabban szólt. Most viszont élőben, kiváló hangosítással szólt a Magányos repülő, a Négy, az Aki nem vak,a Kicsikét, az Akapulkó, a Baj van!!, de eljátszották a Mindig pénteket,  a Kóla, jég és whiskey-t és a Lazán csak című dalukat is, amiket szintén imádtam attól a perctől kezdve, hogy először meghallottam.  Koncerten azonban csak ritkán hallhattam. Persze azok sem csalódtak, akik az újabb dalok közül vártak néhányat.  Az Urai vagyunk a helyzetnek című, 2014-es lemezükről is a legpörgősebb, legtombolósabb, és - nem mindenki örömére-, a legpogózósabb dalaikat játszották el (Egyedül a világ ellen, Köpök rátok, Sállállállá), de a régebbi, ismertebb dalok sem maradhattak ki a setlistből.  A Menyország Touris, a Mi a f*sz van, a Rock a nevem, az Ez az a ház ugyanúgy része volt a setlistnek, és ez így volt igazán kerek.

Mindig, amikor azt hittem, hogy kész, most már volt a kedvenc számom, megkaptam a pluszt, amiért jöttem, nem lesz több ilyen pillanat, Lukács megint felvezetett egy olyan dalt, amire nem tudtam nyugton maradni. Magamból kikelve ugráltam, énekeltem. Végre szabadon, a saját kis világomban, minden kontroll nélkül, csak a pillanatnak élve, és ez elképesztő erőt adott nekem.

A pogo, az nem egy tánc

A mámoros ugrándozásomból néha azért kizökkentett egy-két pogó bajnok, egy mellém dobott műanyag pohár, és egy pohár sör, amit mindjárt a koncert első perceiben elegánsan csorgatott végig a vállamon egy "úriember", de mivel nem ma kezdtem rock koncertre járni, és tudtam is mire vállalkoztam, amikor beálltam a negyedik vagy az ötödik sor szélére, így álltam a sarat, és a sört. Mindettől függetlenül a mai napig nem értem, hogy miért akarják emberek megveretni magukat, és miért nem ismerik a határokat - a pogóban is-, de azt hiszem ezt a kérdést, már nem is szeretném megfejteni. A pogónak ilyenkor megvan a helye és a szerepe, ezt jól tudom, de pont ezért nem ártana egy kicsivel jobban odafigyelni egymásra.

Az év legjobb Tankcsapda koncertjei még hátra vannak

Az őszi-téli klub turné még javában dübörög. A Tankcsapda legkeményebb dalai idén, még megszólalnak élőben Móron, Salgótarjánban, Szentesen, Szombathelyen, Pécsett, Győrszentivánon, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Kassán is. A kisebb koncertek mellett, idén még két nagy dobásra is készül a cívisvárosi rock trió: Karácsony után, december 29.-én megismétlik a középre helyezett színpados nagykoncertjüket szülővárosukban, Debrecenben, majd Szilveszterre újra a fővárosba látogatnak, hogy rajongóikkal együtt köszöntsék az új esztendőt.

Suri Andi

Képekért klikk a következő oldalra.

[2017.11.26.]