Féloldalas zenetörténet - Gryllus Samuval beszélgettünk

Miért nincsenek női zeneszerzők a klasszikus kánonban? Vajon hallani egy zeneműn, hogy nő vagy férfi komponálta? Érdemes, illetve kell-e férfi vagy női zenéről beszélni? Ilyen és hasonló kérdéseket boncolgat a MusicaFemina International szimpózium, amit a MusicaFemina program részeként, Magyarországon először rendeztek meg 2020 januárjában, az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál keretében. A közelgő események kapcsán, a fesztivál művészeti vezetőjével, Gryllus Samuval beszélgettünk.

Ha visszamegyünk a történelemben, biztosan sokkal több zeneszerzőnő volt annál, mint ahányról hallottunk.
Igen, ez a leggyakrabban emlegetett sérelem, hogy nincsenek benne a kánonban. Január 20-án a BMC-ben egy zeneszerzőnőkről szóló német dokumentumfilmet vetítünk, amelyben  Kyra Steckweh zongoraművész ráébred arra a statisztikai tényre, hogy a leggyakrabban játszott száz klasszikus zeneszerző között egyetlen nő sincs. Tim van Beverben filmrendezővel utánajárnak négy múlt századi zeneszerzőnő életútjának.

Ezek a nők nem ritkán híres zeneszerzők közvetlen közelében vannak.

Akár híres zeneszerzők feleségei, akiknek műveit a férjük nevén ismerjük. Vagy éppen abbahagyták a komponálást, mert egy családban egy zeneszerző lehet, és az a férfi volt. Sok igazságtalanság történt, ez tény. Ennek a felkutatására illetve a jelenlegi helyzet kiegyensúlyozására jött létre Németország, Szlovénia, Ausztria és Magyarország részvételével  a MusicaFemina International európai együttműködés, amely női alkotók munkáját és láthatóságát támogatja. A projekt kurátora, Irene Suchy az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivált kérte fel magyarországi partnerének. A fesztivál keretében kétnapos szimpóziumot szerveztünk 2020. január 8-án és 9-én. Ennek része a Gender and Creativity in Music Worlds angol nyelvű tudományos konferencia, amely mindkét nap reggeltől délutánig tartott a CEU-n, 14 ország kutatóinak, alkotóinak, kurátorainak részvételével. A konferencia előadásai három téma köré csoportosultak: az első a zeneiparon belüli viszonyok, a második Közép-Kelet-Európa jelene és múltja a zene és a társadalmi nemek vonatkozásában, valamint foglalkoztunk a zenei oktatás ehhez kapcsolódó vetületeivel. Ez utóbbi nagyon fontos, hiszen gyakran már az eldönt sok mindent, hogy találkozol-e zeneszerzőnőkkel a komolyzenei oktatásban, ami alapvetően a régi művekre specializálódott, tehát arra a kánonra, ahol gyakorlatilag nincsenek nők.

Milyen magyar nyelvű programok voltak a szimpóziumon?

Hang-nem-váltás? címmel nyílt kerekasztal-beszélgetés volt a Három Hollóban január 8-án este. Itt a magyar zenei élet szereplői – többek közt Palya Bea énekes-dalszerző, Varga Judit és Vajda Gergely zeneszerzők, Süveg Saiid Márk producer, illetve az Artisjus képviselői – a közönséggel együtt a  nemek és a gender diskurzus zenei színtereken megjelenő tendenciáiról beszélgettek. Ezt követte a magyar underground női fesztivál, a Ladyfest Budapest különkiadása, ahol lengyel, német és magyar előadók lépnek föl elektronikus zenei produkciókkal.

Tehát nem kizárólag az újzenei műfaj képviselői szerepeltek a programokban?

Amikor csatlakoztunk a MusicaFemina projekthez, azt mondtam, próbáljuk meg picit kinyitni ezt a dolgot, és gondolkozzunk szélesebb zeneiségben. Legyenek benne népzenészek és dalszerzők is. Végül Szabó T. Anna költő – Kézdy Lucával és Tóth Evelinnel közös – produkciója is bekerült a programok közé, illetve az autentikus cigányzenét éneklő Lakatos Mónika létrehozott a felkérésünkre egy tematikus összeállítást Gipsy Voices nevű formációjával. Mindemellett persze van újzene is. A projekt felkérésére, Szigetvári Andrea írt szóló énekhangra egy darabot Murányi Mártának – szenzorokra, nyolccsatornás elektronikára.

Ha leegyszerűsítem a kérdést, mondhatjuk, hogy a nők először előadóművészként kaptak lehetőséget, s minden egyéb csak később következhetett?

A projekt keretében készített rövidfilmjeink egyikében Harcsa Veronika azt mondja a dalszerzésről: az, hogy egy lány többnyire férfiak által írt dalokat énekel, azelőtt természetes volt. Mostanra erősödő tendencia, hogy – szerinte egyfajta bizonyításként is – a nők elkezdtek alanyi dalokat írni. A Hang-nem-váltás?-ban részt vett Palya Bea, akinek alkotói lemezei közül több is alapvetően ezzel a témával foglalkozik.

Vajon mi a fontosabb? Hogy több lehetőségük legyen a nőknek, vagy több fényt kapjon, amit csinálnak?

Két nagy irányzat van. Az egyik szerint elég, ha mindenkinek azonos lehetőségeket biztosítunk, a másik szerint ezen túl, ellenőrizni is kell ennek érvényesülését az eredményekben – akár a bemutatásra kerülő alkotásokban is – s ezeket az arányokat ugyancsak. Vagy akár úgy, hogy egy munkahelyeken ugyanannyi férfi legyen, mint nő – persze ugyanakkora fizetéssel, ugyanazért a munkáért. Erre volt az osztrák parlamentben nyáron egy nagyon szép példa: amikor a kormánykoalíció bukását követően, a köztársasági elnök felkért egy ideiglenes szakértői kormányt, fele-fele gender aránnyal. Azt mondta, nem azért, mert ezt így kötelező csinálni, hanem csak azért, hogy ezentúl senki ne mondhassa: ez lehetetlen. Én is megpróbáltam úgy összerakni az Átlátszó Hang előadásait, hogy a szerzők esetében ehhez az arányhoz közelítsünk. Ez mai zeneszerzőknél azért nem akkora probléma, mint a klasszikus repertoárnál. A történelem sajnos tényleg nagyon féloldalas.

A fesztivál után viszik-e tovább az „ügyet”, vagy ez csak erre az időszakra szólt?

A MusicaFemina International program hivatalosan 2020 májusában véget ér. Addig megjelenik egy kiadvány tanulmányokkal négy ország különböző kutatásaiból, megszületik a magyarországi felkérésekből összeálló lemezanyag, megjelennek az általunk készített kisfilmek. De természetesen megmarad a közreműködőkkel és a partnerekkel a kapcsolat. Nagyon örülök, hogy ebbe a programba férfiként belekeveredhettem. Biztos vagyok benne, hogy az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál jövő évi programjában sem lesz kevesebb zeneszerzőnő. Ha nem beszélünk róla, csak jól csináljuk – egy idő után – az is elég.

[2020.01.26.]