"Van amikor kevés egy poszt arra, hogy fontos dologra hívjam fel a figyelmet (hatékonyan). Hogy csak egy példát mondjak a helyzet súlyára vonatkozóan, Olimpia mostanáig csak világháború miatt maradt el. A rap zene számomra azt jelenti, hogy aktuális dolgokra reflektál, komoly témákat boncolgat, kiáll bizonyos dolgok mellett.
Biztos Ti is találkoztatok már a neten azzal a diagrammal amin bemutatják, hogy egy fertőzött ember 30 nap alatt 406-ot "csinál". Úgy éreztem múlt héten e mellett nem mehetek el egy hashtagelt poszttal amiben leírom, hogy maradj otthon, főleg ha már megáldott a Jóisten azzal, hogy szövegeket írhatok. Kikivánkozott belőlem ez a dal, amit most a klipje követ, hogy még többekhez eljuthasson az üzenet. Közel 200 videó érkezett a felhívásomra melyek közül a minél jobb végeredményére fókuszálva szelektálnunk kellett. Köszönöm mindenkinek aki videót küldött és/vagy elfogadta a felkérésem, hogy még többekhez eljusson az üzenet, külön kiemelve az ismert szereplőket.
Ebben az egészben nem az én személyem a lényeg ezért saját magam tudatosan ki is hagytam a klipből. Ha csak 1 ember aki fertőz emiatt otthon marad, 406-tal lesz kevesebb beteg és most csak ez számít. Figyeljetek egymásra és magatokra! De a nehéz körülményektől elvonatkoztatva is nevessetek annyit amennyit csak tudtok, és töltsétek hasznosan az időt.
A klip végén azoknak szól a taps akik most is a frontvonalban dolgoznak értünk. Mi mást is mondhatnék én is, köszönjük! "
[2020.04.02.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.