Visszatér az Alpárfeszt? Íme a hivatalos közlemény!
Nagyon úgy tűnik, hogy ez a nyár nem marad el, így itt az ideje, hogy az ország legzöldebb és legundergroundabb bulija is bejelentkezzen: új helyszínnel, és a tavalyi elmaradt parádét pótolva idén egy bónusz nappal ünnepli a szabad szezont a tiszai régió kedvenc kisfesztiválja.
Az antimainstream zenei összejövetel 2021-ben sem változtat a minőségi szubkulturális menün: a reggae-től a funk muzsikán át egészen a fúziós- és modernmetal produkciókig, mindenféle izgalmas stílussal lazulhatsz a négynaposra nyújtott feszten.
Ráadásul már a közel 40 fellépő listája is hivatalos: sokak között például a LAZARVS, a Volumefeeder, a Baron Mantis, a Don Gatto, és a Kies zenekar trackjei izzítják majd a levegőt.
S ahogy megszokhattuk már az Alpárfeszt eddigi éveiben, itt az együttesek mellett évről-évre egyre komolyabb hangsúlyt kap a bolygóvédelem is. Egyik első hazai fesztiválként ugyanis az Alpárfeszt crew már évek óta kitiltotta a PET palackokat a buliból, a piát pedig kizárólag újrahasznosítható poharakba mérik majd ezen a nyáron is.
FONTOS INFÓ: Bár a Tisza-parti chill-élmény és az Alpárfeszt - mint brand - örök, de a szervezőkön kívülálló okokból a fesztivál idén már nem a sokéves törzshelyén, hanem a lakiteleki autós kempingben várja majd a közönségét.
A rendezvény a hatályos kormányrendeleteknek megfelelően, kizárólag védettségi igazolvánnyal látogatható! Megértéseteket köszönjük!
Alpárfeszt 2021: Időpont: 2021. június 30. - július 3. Helyszín: Lakitelek, Tőserdő Autós Kemping
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.