Családon belüli erőszakról készített előadást Botos Éva
Egy játszóház látszólag harmonikus környezetében találkoznak gyerekek és felnőttek. Azonban sokszor nem is sejtjük, hogy a körülöttünk lévő idegenek, milyen fájdalmakat, titkokat hordoznak magukban. Elég két marakodó gyermek, egy félresiklott pillantás vagy egy folt egy szimpatikus idegen csuklóján és máris beindul a képzeletünk. Ebből az alapötletből indul ki Botos Éva legújabb rendezése, a Átrium és a Terminál Workhouse Játszóház című előadása, amit a nézők a Mentőcsónak Egység játszóhelyén láthatnak, a Jurányi Inkubátorház 123-as laborjában láthatnak. A komoly működési nehézségekkel küszködő Átrium nehéz helyzete ellenére is fontosnak tartja, hogy aktuális, tabudöntőgető darabokkal várja a közönséget. Az Andrusko Marcella és Ivanics Tamás szereplésével készülő Játszóház olyan súlyos témákkal foglalkozik, mint a családon belüli erőszak vagy a káros prekoncepciók.
„Mindannyian hoztuk a saját történeteinket a próbákra. Hallottuk, akár tapasztaltuk is azokat a mondatokat, helyzeteket, amiket a nézők az előadásunkban láthatnak! Mostanában egyre többet foglalkoznak a családon belüli erőszak és a téves prekoncepciók témájával, de sajnos nem eleget, a koronavírus-járvány óta azonban szerintem még fontosabb lett, hogy ezekről még többet és többet beszéljünk. Érzékenyítő előadásnak hívom a Játszóházat, mert ahogy az alcímben is benne van; ez nem játék, egy részben. Nagyon nehéz megfogalmazni, hol kezdődik az erőszak, de igyekszünk rá valamifajta választ adni. Tágan értelmezhetők a határok, ezért is nehéz definiálni. Leginkább azt mondanám; az erőszak az, ha az embernek a szabad döntési jogát elveszik. Ez igaz a gyerekekre is! Annyit elárulhatok, hogy az előadás elején pont egy csetepaté közepén találjuk magunkat a főhősök gyermekei között. Izgalmas kiindulási pontnak gondoltuk, hiszen azzal nem árulok el nagy titkot, hogy Marcella és Tomi a két felnőtt főszerep mellett a történet szerinti saját gyerekeiket is életre keltik a darabban” – mondta Éva.
A női főszerepet alakító Andrusko Marcella számos személyes történetét is beépítette az előadásba.
„Nagyon izgalmas ez a szerep, Éva szokta mondani, hogy bizonyos szempontból olyan vagyok, mint az anyuka, akit többek között játszom. Igazi logisztika az életem; ovi, próba, különóra aztán munka, nincs megállás. Ez szinte minden anyára igaz, minden szerénység nélkül kimondhatjuk, hogy néha szuperhősöknek kell lennünk, hogy kilogisztikázzunk egy napot. Sokat improvizáltunk Tomival, akivel a Színház- és Filmművészeti Egyetemen voltunk osztálytársak és azóta nagyon jó barátok vagyunk. Sok személyes történetet, mondatot építettünk be a Játszóházba. A főszereplő kislány babáját a kislányom ötlete alapján neveztük el. Négy éves, és elnevezte az egyik, a darabban használt babájához hasonló játékát egy a keresztény kultúrkör legmeghatározóbb figurájáról. Ez úgy történt, hogy karácsonykor elmeséltük neki Krisztus születésének történetét, sőt el is játszottuk neki a játékaival. Hónapokkal később egyszer elővette a figurát és ugyanúgy hívta, ahogy karácsonykor elnevezte. Amikor meséltem Évának és Tominak a sztorit, annyira megihletett minket, hogy a történet egyik fő szálát erre fűztük fel” -mesélte a színésznő.
Ivanics Tamás azt is elárult, hogy egy korábbi ötletükből született a Játszóház.
„ Emlékszem Marcellával kerestünk egy olyan két szereplős darabot, amiben a családról, a család fontosságáról, illetve a családon belüli problémákról, akár a korábban említett családon belüli erőszakról is tudunk úgy beszélni, hogy közben aktualizáljuk a darabot a mai magyarországi viszonyokhoz. Rátaláltunk Michał Walczak: Homokozó című darabjára, amiben van egy kisfiú, meg egy kislány, akik játszanak egy játszótéren a homokozóban. Marcellával nagyon izgalmas felvetésnek gondoltuk, hogy a gyerekek játékán keresztül kiderül az, hogy ők milyen családban élnek, a családon belül milyen problémák vannak, de akkor már az egészet ki lehet vetíteni a társadalomra. Végül azonban rájöttünk, hogy a saját történetek mindig izgalmasabbak, ezért csak az alapötletet tartottuk meg. Az improvizációk alatt rengetegszer gondoltam vissza akár a saját gyerekkoromra, akár a körülöttem élő családok mindennapjaira. Azt elárulhatom, hogy van benne saját sztorink, vagy egy olyan történet, ami hatott ránk. A hatást fontos kiemelni, mert sajnos látjuk és halljuk, hogy mennyire nem beszélnek a családon belüli bántalmazásról, miközben egyre több gyereknek, nőnek és férfinak van szüksége segítségre, legyen szó verbális vagy fizikai erőszakról. Fontos viszont, hogy az előadás nem csak erre, hanem a sokszor ártalmas előfeltételezésekre is reflektál. Talán arra is egy jó tanmese a Játszóház, hogy a gyerekek sokkal tisztábban, játszmák nélkül tudják kifejezni magukat, ellentétben a felnőttekkel, akik már maszkok mögé bújtatják a valódi énjüket. Ezért is mondom azt, hogy mindenkinek ajánlom az előadást, aki számára nehézséget okoz megnyílni másik előtt és beszélni a problémáiról” - vélekedett a színész.
Hírek
