2020-ban jelent meg a Stula Rock zenekar Örökifjú című második nagylemeze. Molnár Péter 'Stula’, az Omen énekesének saját modern hard rock csapatának már készül a harmadik albuma - az első új dalt tavasz folyamán fogják kihozni (hamarosan forgatják is hozzá a videóklipet), de addig is, Nőnap alkalmából itt a már ismert A szép nő című szerzeményük, ezúttal akusztikus, rádióbarátibb hangszerelésű verzióban.
Horváth Ádám, dobos, szerző, zenekarvezető: "Minden ilyenkor szokásos közönség-szélesítési kísérletnél a zenekarok elmondják, hogy nem adták el magukat, ők bizony kemények, nem változtak, láncot esznek, és betont sz.rnak! (nevet) Mi viszont vállaljuk. Eladnánk magunkat, tessék csak szépen megvenni minket! (nevet) Akkor jobban működne a zenekar, sokkal többet koncerteznénk, jobb látvánnyal, hanggal tudnánk élőben zenélni, stb. Nem élvezeti cikkeket akarunk venni, hanem egy magasabb szintre vinni a Stula Rock-kot! A viccet félretéve sajnos létezik egy beteg trend, hogy ha nem vagy A-kategóriás előadó ismertségileg, és torzított gitárt mersz használni egy rádiónak, vagy zenetévének szánt dalban, ne adj’ Isten gitárszólót, a zenei szerkesztők reflex-szerűen kapcsolják, és dobják ki a kukába. Nemhogy adásba engednék. Persze, ha egyáltalán eljutnak ebben az ‘uram-bátyám’ világban odáig, hogy meghallgassák. Úgy éreztük, hogy van pár slágerpotenciálos dalunk, amiket, ha kicsit áthangszerelünk, valami ‘rendszerhiba’ miatt néha leadhatnak. Ízig-vérig rockzenekar vagyunk, maradunk is, de adunk egy esélyt ennek a vonalnak. Hátha.”
Az új albumról: “Idén lesz! Nálam már 8-9 dal kész van. Illetve a szövegekkel még kotlok kicsit, de azok még a feléneklés végéig szoktak minimálisan formálódni. Sok dalötletem van ezeken kívül, de várom a többiek témáit is. Amikor összeáll egy kereknek gondolt lemezanyag, szívfájdalom nélkül szoktam, akár a korábban legjobbnak gondolt, legtöbb energiát felemésztő dalokat is kidobni, ha nem illenek a kész egészbe vagy nem ütik meg a színvonalat. Nem lehet töltelékdal, ez már nem az a kor! Mi ugyanis még lemezben gondolkozunk - ilyen téren dinoszauruszok vagyunk - , ami olyan, mint egy régebbi, jó film. Van eleje, közepe, vége, érzelmi hullámvasút, van felépítménye.”
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.