Hűség, játék, magány, és emlék
Színpad: Szentség. Ez a színpad is, az Operetté. Mindig azon gondolkozom, micsoda hatalmas lények töltötték már be ezt a teret. Még az üres színpadnak is van lüktetése. Amikor véget ér az előadás, akkor is. A nézőtér is lüktet. Furcsa sötét van, de azok a pillanatok mind ott léteznek, pulzálnak, és körbevesznek mindent. Ez is egy másik, párhuzamos világ, kiragadva az életből. Szeretem.
Mélység: Egy előadásban, egy színész játékában tükröződnie kell annak a mélységnek, amit ő az egész életében megél, akár rosszban, akár jóban, és ez a legtöbbször megmutatkozik a színházban. Kell ahhoz, hogy elhihesd egy színésznek, hogy amit mond, az úgy is van.
Harc: Bennünk van, de vajon mikor jön el az a pillanat, amikor már nem harcból áll az élet, hanem közös építkezésből. Az emberiségnek a sajátja, hogy minden pillanatban harcolunk valamiért. De emellett próbatétel is. Sajnos, mint ahogy nem a barátság korát éljük, a tisztességes harcét sem. A harc alattomossá vált, és ez ellen nem tudsz mit tenni, egyszer csak ott a penge az oldaladban. Ezekben a harcokban olykor kicsit elveszek, néha alul is maradok, de azért megpróbálom megállni a helyemet.
Fekete: Mély. Szeretem a feketét. Jól érzem magam benne, megnyugtat. Erős, intenzív, őszinte. Fehér. A kedvenc színeim. A zongora billentyűi is fekete-fehérek.
Ünnep: Még nem sikerült igazán beleérkeznem. A kötelező ünnepeinket se azzal a boldogsággal élem meg, mint ahogyan kéne. Régebben voltak közösségi ünnepek, főleg vidéken, de mostanára elveszítettük az igazi értéküket. A mostaniakról már azt se tudjuk gyakran, miről szólnak, fogalmunk sincs, hogy mit ünneplünk. Ünnep számomra inkább egy olyan nap, amikor jól sikerül egy előadás, vagy egy olyan nap, amikor történt valami mély, megindító, szép dolog.
Állomás: József Attila. Vasút. Az élet vonala. A bejárt állomásokat, melyek bizonyos korszakokhoz kötődnek, jobban meg kellene figyelnünk, de mindig csak utólag tudjuk, hogy hol is voltunk. „Vasútnál lakom. Erre sok / vonat jön-megy és el-elnézem, / hogy’ szállnak fényes ablakok / a lengedező szösz sötétben /”(József Attila: Eszmélet 1933-1934 tele)
Idő: A zenében lévő idő nagyon érdekes. Van benne egy furcsa tempó, amit lehet változtatni. Mintha az idő nem annyi lenne valójában, amennyi. Lehet dallamilag úgy sáfárkodni, hogy kibővítheted. Van benne egy furcsa másodidejűség. A leggyorsabb tempóban játszódó darabban is mindenre van időd, ha ott vagy minden hang mögött. Ha nem, akkor csak rohansz, hajszolod. Ha benne vagy, akkor kitágul az idő.
Hűség: Sajnos ritka, de én hiszek benne, és megpróbálok minden áron hűséges maradni a szeretteimhez. Nem csupán a párkapcsolatról beszélek, hanem általában mindenféle emberi kapcsolatról.
Fehér: A hó tisztasága és szépsége. Ez is összefügg a feketével, a két véglet. Bizonyos kultúrákban a gyász színe, és szerintem szebb gyász-szín, mint a fekete. Jobban kifejezi a túlvilághoz, egy transzcendens léthez való tartozást, legalábbis számomra.
Bűvölet: Színház. Az egész színpadi lét egy bűvölet. Akik ide járnak, azok mind ebben élnek, és ez jó, mert valami teljességet ad, szépséget pótol az életükben – és természetesen a miénkben is.
[2006.05.08.]
Hírek
