„A rockzene kölykei vagyunk” - Rocklegendákkal érkezik a februári Dolhai Klub
Február 24-én visszatér a Dolhai Klub a Premier Kultcaféba, ahol a decemberi, musicalrészletekkel keretezett est után ezúttal a rockzenéé és a farsangé lesz a főszerep. A kötetlen zenés-beszélgetős közönségtalálkozón Dolhai Attila a magyar és nemzetközi rockzene legmeghatározóbb dalai közül válogat, emellett az online térben is újdonságok várják az érdeklődőket: többek között megújul a művész weboldala.
A februári Dolhai Klub egészen a kezdetekhez nyúl vissza, ugyanis Dolhai Attila olyan előadók számait hozza el zenésztársai segítségével, melyek alapjaiban határozták meg a zenéhez való viszonyát. Az esten beszél majd a zenei indulásáról, az első szárnypróbálgatásairól, és természetesen nem maradhat ki a válogatásból a Karthago klasszikusa, az Apáink útján sem, amellyel a pályája elején különdíjas lett a Kifutóban, és melynek nyomán az ország megismerte.
„A kezdetek kezdetén én egy hosszú bőrkabátos, fekete bakancsos figura voltam, volt is egy olyan saját dalunk, aminek azt a címet adtuk, hogy »Téged a bőrkabát nevelt, nem az anyád«. A rockszámokat, amiket játszottunk vagy énekeltünk, erősen meghatározták az olyan előadók, mint például Hobo, Deák Bill Gyula, vagy éppen a Piramis és a Karthago. De mondhatnám az Eddát és a Kölyköd voltam című dalukat is. Mi a rockzene kölykei vagyunk, rongyosra hallgattuk ezeket a számokat, amik erősen formálták a személyiségünket is” – mondja Dolhai Attila. „Persze, ez már történelem, mégis jólesik ez a kis időutazás, és nem mellesleg tiszteletünket tesszük a nagyok előtt azzal, hogy újra és újra elénekeljük a számaikat.”
Ahogyan azt a korábbi Klubokon a közönség már megszokhatta, Attila nem egyedül lép színpadra, segítőtársai ezúttal Derzsi Zsolt és Nagy Zsolt LISZI lesznek, akiket a nézők jól ismerhetnek a Genezis-koncertekről. A zenészek most is gitáron, valamint zongorán kísérik a házigazdát.
Meglepetésekből ezúttal sem lesz hiány, hiszen Dolhai Attila kulisszatitkokkal, valamint eddig nem hallott történetekkel várja a közönséget, de természetesen szó lesz az április 16-i koncertjéről is, melynek a januári esthez hasonlóan a Muzikum ad majd otthon. A művész most is számít a nézők kreativitására, hiszen az találkozás apropóját a farsang adja.
Miközben már javában folynak a Dolhai Klub próbái, az online térben is változások zajlanak. Teljesen egészében megújult a www.dolhai.hu, valamint könnyebbé vált a jegyvásárlás. Az új oldalon az aktuális fellépések mellett naprakész információk, illetve hírlevél-feliratkozási lehetőség is várja a látogatókat.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.