A szép idővel együtt visszatért a fesztivál igazi hangulata is: a vízpart minden előnyét élvezni lehetett vasárnap. Lazulással, erőgyűjtéssel telt el az egész nap. Kellett is az erő, hiszen elég erős programmal kényeztettek el bennünket a szervezők. »
A Sound utolsó napjára hozták össze a szervezők a legerősebb programot: Röyksopp, Moby, Richie Hawtin, a magyarok közül pedig: Anorganik, Esclin Syndo és Irie Maffia. »
A címben leírtak alapjában meghatározták a tegnapi napot. A Balaton Sound lételeme a napfény, ebből sajnos tegnap napközben semmit nem kaptunk. Úgy nézett ki, hogy egész nap esni fog. Az embernek nem sok kedve volt kikászálódni a sátorból, de valahogy csak fel kellett kelni... Aztán valamikor 4 után elállt az addig kitartóan szitáló eső, amire pedig a Guru’s Jazzmatazz fellépése kezdődött, már a nap is kisütött éppen csak annyira, hogy ismét egy nagyon szép naplementével gazdagítson bennünket. De ne rohanjunk ennyire előre... »
Úgy látszik, hogy mostanra a techno is kitermelte saját nagy öregjeit: a '90-es évek egyik legismertebb elektronikus formációja, a két techno-apuka, Rick Smith és Karl Hyde vezette Underworld lényegében már csak azért létezik, hogy idönként lenyomja a Born Slippy-t. Most is ezt tették. »
Bárhová nézel csak jó csajokat látsz - ez volt az egyik fesztiválozó velős véleménye a Balaton Sound-ról. Az első napon az Underworld zenéjére buliztak a legtöbben a Zamárdiban megrendezett fesztiválon. Nézd meg te is milyen volt! »