A 2010-es, kissé didergős, szabadtéri évbúcsúztató buli után ismét a hagyományosnak mondható környezetben és időpontban, tehát a Főnix csarnokban és a két ünnep között fogadta hazai közönségét a Tankcsapda. Szívet melengető élmény volt, ahogy a 22 éves banda búcsúzott az óévtől. És persze nem csak a zárt csarnokban felvonultatott pirotechnika okán. »
Új rovatunkban az aktuális naphoz köthető kedvelt dalokat elevenítjük fel. Minden nap kiderül, hogy melyek voltak azok a számok, amelyek akkor pezsdítették fel a vérünket és adtak kedvet a mindennapokhoz. Nézzük mi volt a kedvenc dal 22 évvel ezelőtt. »
Mága Zoltán negyedik alkalommal látta vendégül újévi koncertjén több ezer „barátját”, akik a közel ötórás, sok műfajt felvonultató, ám mégis egységes köntösben tündöklő megakoncerten többször is állótapssal adóztak a hegedűvirtuóznak és zenésztársainak. A koncertet követő exkluzív fogadáson az alkotókat és a fellépő művészeket kérdeztük. »