Mr. Joe, az Everdance, László Attila és Szabó Ádám – ők négyen már biztosak lehetnek abban, hogy a Csillag Születik döntőjében mérettethetik meg magukat. És természetesen ha szombat, akkor újra válogatás, ma este lezárul a középdöntők sora, és kiderül, hogyan áll össze a Csillag Születik harmadik szériájának döntős csapata. Ismét tizenketten lépnek színpadra, de most is csak négyen csatlakozhatnak a legjobbakhoz. »
Belső Csaba, alias MC Tyco saját maga írta rapszövegét, amivel a közönség és a zsűri elé lépett, a 18 éves versenyző ismét társadalomkritikát épített mondanivalójába. »
Több mint másfél évtizednyi ellenségeskedés és kölcsönös szurka-piszka után tavaly visszatért a karrierjét beindító Take That csapatába Robbie Williams, és régi társaival együtt ostromolja a Class zenei listáját. »
Április 22-én, pénteken a Dürer Kert nagytermében mutatja be vadonatúj, Bookmarks című lemezét a Subscribe zenekar. A fiúk hatalmas bulival készülnek, az új album anyagán kívül egy facebook-szavazás alapján összeválogatott, régi dalokból álló blokkot is hallhatnak majd a rajongók. »
Zenerégész sorozatunkban leporoljuk a múlt zenei emlékeit és megemlékezünk azokról a jeles eseményekről, amelyek az adott naphoz köthetőek. Ma Yehudi Menuhinra emlékezünk, aki 94 éves lenne. »
Az elképesztő méreteket öltő idei koncertdömping keretében nem csak soha nem látott sztárok jutnak el hozzánk, hanem az igazi közönségkedvencek is visszatérnek. Finnország első számú metal-bandája, a Children of Bodom - Alexi Laiho gitárfenoménnal az élen - a szintén sokadjára nálunk járó Ensiferummal és a svéd Machinae Supremacyvel érkezik Budapestre. Április 22-én a Petőfi Csarnokban vág minket nyakon ez az elképesztő összeállítású turné. »
Újbuda Önkormányzata hatósági eljárás keretében csütörtökön képviselő-testületi döntésre bocsátotta a Zöld Pardon és a Café del Rio közterület-használati engedélyének megújítási kérelmét. A képviselők felhatalmazták az önkormányzatot a szerződések megkötésére és az engedélyek kiadására, mely október 31-ig szól a döntés szerint. »