Idén augusztus 18-tól 22-ig kerül megrendezésre a szlovákiai Gútában (Koloravo) a Hanna-Hanna Art Gathering és Fesztivál, ahol most is a művészteteké, a hagyományoké és a természeté a főszerep. Augusztus 11-17-ig pedig építő- és alkotótábor vesz kezdetét. »
Az énekesnő-dalszerző debütáló nagylemezéről már ismerhetünk néhány dalt, hiszen a rádiók és a zenecsatornák is egyaránt játszották, a közönség pedig szerette a Hiányzol, a Soha még, illetve a Melletted ébredek című felvételeit. »
Szegeden a világ egyik legnépszerűbb musicalja is színpadra kerül, várhatóan nagy ovációval kísérve. Most videó-melléklet segítségével tekinthetünk be a részletekbe. »
Johnny Mathis 1959-ös felvétele az énekes névjegyévé vált. A dal a későbbiekben számos előadót (Sarah Vaughan, Frank Sinatra, Lloyd Price, Ray Stevens, stb.) késztetett arra, hogy magára szabja; a máig legkiemelkedőbb feldolgozást mégis a halhatatlan Ella Fitzgeraldnak tulajdonítják. »
Lezárult a Beck’s Different By Choice Award elnevezésű példakép-kereső kampány második fordulója, azaz megvan a három győztes: Tokay Péter rendező, Collins és Behnam Dj-páros és Jutasi Tamás Dj. Ők azok, akik a 47 tehetséges fiatal jelölt közül megnyerték a kétfordulós megmérettetést, tehát az ország fiatal példaképei lettek. »
A tavalyi év után ismét kitűnőre vizsgázott a debreceni Campus Fesztivál. A siker nemcsak a gazdag programkínálatnak volt köszönhető, hanem a megszokott fesztiválos közegtől jelentősen eltérő nagyerdei környezetnek is. »
Július 31-ig még kedvezményesen lehet bérlethez jutni a 2010-es Azfesztre. Az augusztus 20-án kezdődő rendezvény egyik nagy fellépője az amerikai Madball lesz, akik nagy valószínűséggel készülő lemezükről is bemutatnak majd néhány számot. »