Kelet-Közép-Európa legrégebbi folkzenei fesztiválját ötödik alkalommal rendezik meg a hevesi megyeszékhelyen Egerben, június 23. és 26. között. A fesztivál nulladik napján kerül sor a Verskoncertre, Szabó T. Anna és Lackfi János költők közreműködésével, szombaton a Ciszterci templomban „A hegyi beszéd” című dalciklust adja elő Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos. Június 24-25-26-án két színpadon felváltva lesznek koncertek a Dobó István Vármúzeumban. Fellép többek között a Kaláka együttes, Palya Bea és zenekara, Lajkó Félix és zenekara, Szabó Balázs Bandája, a PASO, a Cimbaliband, Bognár Szilvia és Kónya István. Az idei fesztivál különlegessége, hogy a Betyárjáték című előadás - Ferenczi György és a Rackajam, valamint Kovács Norbert és táncosai közreműködésével - első szabadtéri bemutatójára itt kerül sor. Az Eszterházy téren kézműves vásárral, mesterség-bemutatókkal és kézműves foglalkozásokkal, családi programokkal, gyerekelőadásokkal várják az érdeklődőket. A Kaláka Fesztivál június 25-én részben csatlakozik a Múzeumok Éjszakája programjaihoz, a MúzÉj helyszíneihez is.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.