Jubileumi koncertsorozattal ünnepel a Tankcsapda! - Interjú Lukács Lacival

Idén már sok különleges pillanatot megadott az ég Lukács Lacinak, a Tankcsapda frontemberének. Talán még többet is, mint amire ő maga számított: A Metallica élőben játszotta az egyik legismertebb Tankcsapda dalt, megkapta a debreceni közgyűléstől a Pro Urbe díjat, és még csak most indul a nyári turné. Magyarország egyik legismertebb rock zenésze, idén februárban ünnepelte 50. születésnapját, amit a Tankcsapda egész évben, hangos koncertekkel szeretne megünnepelni. A különleges koncertsorozatról, és a Tankcsapda idei évéről mesélt Lukács Laci.
 

A napokban indult el a Lukács fél évszázad koncertsorozat, aminek gondolom a nyári turné is része lesz. A születésnapodon túl, mitől lesz más vagy különleges ez a koncert?

A nyíregyházi és pécsi koncertet követően, május 04-én, a Budapest Parkban lesz ennek a Lukács fél évszázad tematikájú koncert sorozatnak a következő állomása, de egész nyáron és igazából az őszi-téli időszakban is, - ha úgy tetszik, akkor egész évben - az én 50 éves szülinapot ünnepeljük. Legalábbis koncertek formájában mindenképpen.  Mondjuk, szerintem kapok még egy csomó tortát is addig, de mindegy, majd csinálunk valamit a tortával is. Egyébként elég nagy a stáb ahhoz, hogy a torta mindig elfogyjon, meg a pia is, úgyhogy ettől nem félek. (nevet)

 Azt kell tudni egyébként erről a Lukács fél évszázad koncert sorozatról, hogy annyiban mindenképpen más, mint egy hagyományos Tankcsapda turné, hogy ez egyfajta Lukács szubjektív válogatás, az elmúlt közel harminc évből.  Egyrészt ezért másabb, mint általában egy Tankcsapda koncert összeállítás. Másrészt azért, mert egy olyan koncertműsort lát majd esténként a közönség, ami a szokástól és más zenekarok szokásától is eltérően, gyakorlatilag a megjelenés kronológiáját alapul véve, sorban játszunk dalokat. Ez legalább ugyanilyen fontos szempont volt. A korai időszakkal kezdünk és napjainkban fejezzük be. Ez egy izgalmas kihívás volt számunkra is, mert általában egy Tankcsapda koncert úgy szokott kinézni, hogy összeválogatunk olyan dalokat, amiket egyrészt éppen aktuálisan akarunk játszani, új lemez vagy bármi más szisztéma kapcsán, illetve igyekszünk úgy összeállítani a koncerteket, hogy a koncertnek a menete megfelelő ritmusváltásokon menjen keresztül. Legyenek benne gyorsabb dalok, lazábbak, keményebbek, megmondósak, visszafogottabbak, líraibbak. Ez pedig egy olyan keveréket alkosson, hogy az emberek úgy érezzék, mintha az a másfél-két óra egy csettintés alatt elszaladt volna. Akkor jó egy koncert.

Most nyilván ugyanezt a hangulati, meg ritmikai meg tempóbeli, meg mindenféle váltást és változatosságot igyekezetünk elérni ennél a bizonyos jubileumi koncertsorozatnál is, de mindezt úgy, hogy ráadásul nem térünk el a megjelenések időtartamától.

Mikor állítottátok össze ezt a koncertlistát a folyamatos turnézás mellett?

Elég sűrű a zenekarnak az élete, ez kétségtelen úgyhogy, már a Béoldal turné közben agyaltunk azon, hogy a Lukács fél évszázad koncerteken, hogy nézzen majd ki a koncertműsor, és ahogy a Béoldal turnénak vége volt, azonnal elkezdtünk próbálni a következő turné etapra. Túlságosan sok időnk nem volt, hiszen a két turné között, a két különböző műsor koncertjei között mindössze két hét telt, illetve telik el. Sok időnk nem volt, de én azt gondolom, hogy egy elég jó, ütős műsort állítottunk össze, figyelembe véve azt a fontos szempontot, hogy tematikus koncert legyen. 1989 legelején kezdjük el a dolgot, és tartson napjainkig.

Azért ez elég speciális, ráadásul most volt a Béoldal turné is. Előjöttek olyan dalok, amikről most derült ki, hogy nagyon jól működnek a koncerteken? Ez is befolyásolta azt, hogy mi kerül bele ebbe a koncertműsorba, vagy ez teljesen egyéni?

Valóban nem régen ért véget a Béoldal turné, ami tizennégy klubkoncertet jelentett. Ennek a koncertlistája kimondottan és kizárólag olyan dalokból állt, amiket nem szoktunk játszani. Magyarul a Béoldal turné koncertműsora, meg a Lukács félévszázad koncertek műsora gyakorlatilag egyetlenegy dal átfedést sem tartalmaz. Aki volt ezen a Béoldalas koncerten, az olyan dalokat hallott, amit egyébként nem szokott, egy ilyen Lukács félévszázad koncerten viszont olyan dalokat hall majd, amiket vagy szokott, vagy nem szokott, de semmiképpen nem azokat, amiket a Béoldal turnén játszottunk.

Talán egy dal van, ami átfedés, a két koncertműsor között, ami a Béoldal turnéból átkerült ebbe a bizonyos félévszázad buliba. Egyszerűen azért, mert egyik-másik kevésbé ismert dal nagyon jól működött ezeken a Béoldalas koncerteken.
Egyébként mi magunk is meglepődtünk rajta, hogy vannak olyan dalaink, amiket korábban soha nem játszottunk élőben, elkezdtük játszani és az emberek annyira szerették, hogy mi is csak néztünk, hogy „mennyi jó számunk van!” Ezek szerint...(nevet) Ezt leszámítva gyakorlatilag két teljesen más műsorról beszélünk.

Közel harminc éve élsz az emberek szeme előtt. Ez azért nem lehet olyan könnyű dolog, nyilván sokan szeretnének veled folyamatosan kapcsolatot teremteni. Hogyan tudod megőrizni az egyensúlyt? Gondolok itt arra, hogy a magánéleted is rendben legyen, a hivatásodat is végezd, és ne is kelljen állandóan azon kattogni, hogy mindezt fenntartsd?

Nem kell ezen kattogni, mert én igazából világéletemben ezt szerettem volna csinálni, és azt csinálom, amit világéletemben szerettem volna csinálni. Nincs ebben nagy megfejtés. Persze annak, hogyha valaki ismert, népszerű emberré válik, mondjuk jelen esetben én, egy zenekar élén, annak természetesen nemcsak pozitív vagy nemcsak örömteli vagy napfényes oldalai vannak, hanem vannak, időnként kevésbé szeretem oldalai is.
Rengeteg olyan dolog van, ami a zenekarcsinálásnak a kevésbé szeretem, részét jelenti, értelemszerűen. Viszont, mivel ez a munkánknak ugyanolyan fontos és elengedhetetlen része, mint a színpad, a dalok megírása, vagy a siker élvezete, amit nyilvánvalóan szeretünk megélni, ezért ezeket is zokszó nélkül tesszük.
Igyekszünk az ésszerűség határain belül mozogni, de nekünk a rajongókkal való kapcsolattartás, vagy a médiával, a sajtóval való kapcsolattartás soha nem okozott különösebb gondot. Nyilvánvalóan megfelelő mederben igyekszünk ezt terelni, a szó mindenféle értelmében, és azt hiszem, hogy ez általában sikerül is. Nem akarunk se többnek, se kevesebbnek látszani, mint amik vagyunk. Ez mindig is így volt. A zenekar kezdeti éveiben sem próbáltuk eljátszani, hogy óriási rock sztárok vagyunk, hiszel közel sem voltunk azok, ahogy most sem próbáljuk eljátszani, hogy még mindig ugyanolyan lyukas tornacipős srácok vagyunk, akiknek egyébként kilóg a segge a gatyából, mert nincs semmi pénzünk. Ma már meg ez nem igaz. Éppen ezért, az elmúlt 29-30 év során soha nem akartunk se többnek, se kevesebbnek, vagy másnak látszani annál, mint akik vagyunk.

Ezt értem. Én azért arra is gondoltam, hogy mit jelent kordában tartani. Nyilván mindenkit az érdekel a legjobban, amit még nem tud rólad, de nem biztos, hogy te ebből mindent meg szeretnél mutatni. Világos, hogy most már nagyon tudatosan alakítod, hogy miről beszélsz például a sajtónak, és mi az, amit magánügynek tekintesz. De mikor jött el az a pillanat, hogy az ösztönösből tudatossá váltál?

Az a helyzet, hogy mivel a Tankcsapda debreceni zenekarként kezdte, és mind a mai napig debreceni zenekar, ma is onnan jöttünk és oda megyünk haza majd. Ilyen értelemben véve nekünk azért abból a szempontból könnyebb volt a dolgunk, hogy nem voltunk soha szem előtt a szó szoros értelmében. Engem ritkán lehetett látni a budapesti éjszakában négykézláb, részegen mászkálni. Éppen ezért a bulvármédia sem tud rajtunk ilyen értelemben fogást találni, mert nincsenek ott. Ha én elmegyek Debrecenben egy kocsmába és nagyon csúnyán berúgok, akkor legrosszabb esetben is a helyi kamerának a felvételét kell csak kitöröltetni másnap a kocsmárossal. Ez a „még megoldható” kategória. (nevet)

Nem fogsz másnap szembesülni vele.

Én nem akarok vele szembesülni, mert én tudom, hogy milyen vagyok részegen, vagy legalábbis el tudom képzelni. (nevet)
Nem. A viccet félretéve egyszerűen csak arról van szó, hogy mivel mi nem voltunk soha egy ilyen celebkedni vágyó csapat, ráadásul mi Debrecenben élünk mind a mai napig, a szó szoros értelmében nem vagyunk a szem előtt, és nem is vágyunk igazából ilyen szempontból a szem elé, ha úgy tetszik. Éppen ezért nekünk nem volt igazán nehéz ezt megoldanunk. Nem beszélve arról, hogy mire a zenekar olyan ismertségre és olyan népszerűségre tett szert, hogy a bulvármédia elkezdett volna velünk foglalkozni, addigra már túl voltunk azon a korszakunkon, hogy ösztönösen, holt részegen, négykézláb mászkáljunk a kocsmában, mindenki szeme láttára. Előfordul néha mind a mai napig, nem arról van szó, hogy nem, de mi ezt Debrecenben, a saját közegünkben, a saját szűk kis mikrokörnyezetünkben tudjuk megtenni, és nem ország - világ előtt, nyilvánosan. Nem a nem tudom milyen utca, nem tudom milyen nevű, menő budapesti éjszakai klubban, ahol mindenki fényképezne és már aznap éjszaka kint lenne ezer szelfi az utcán, a négykézláb vonagló Lukáccsal, vagy a zenekar bármelyik tagjával. Azért ez ilyen szempontból előny. Egyébként pedig természetesen az is belejátszik ebbe, hogy az évek során azért meg kellett tanulnunk - és itt a kellett szót hangsúlyoznám - ezzel a dologgal is bánni, és megfelelő módot találni arra, hogy le tudjuk magunkat lazítani. Egyikünk sem él absztinens életet, nem fordultunk ki önmagunkból. Rock and roll gitárosok, dobosok vagyunk mind a mai napig, csak ma már nyilván másképp csináljuk a dolgainkat, mint ezelőtt húsz vagy harminc éve.

A következő oldalon folytatjuk.

[2018.04.22.]