"Összművészeti alkotás született" - János vitéz bemutató az Operettszínházban

A premier után fogalmazott így Kiss-B. Atilla a Budapesti Operettszínház főigazgatója. Bozsik Yvette a darab rendezője kiemelte, hogy az előadás szeretetben született. Páratlan együttműködést, segítő szándékot és munkabírást tapasztalt az alkotási folyamatban. Annak jártunk utána, hogy az alkotó csapat magja, milyen elvek alapján, milyen szimbólumokat használva gondolkodott a daljátékról. Beszámolónkban összefoglaljuk Dénes Istvánnal, a darab hangszerelőjével, Pfeiffer Gyula– zenei vezetővel, Cziegler Balázs–díszlettervezővel és Berzsenyi Krisztina – jelmeztervezővel való beszélgetésünket.

A János vitéz előadás különleges élményt nyújt, mind akusztikailag, mind vizualitásában.

Az akusztikai hatás elérésében azonos súllyal van jelen a Budapesti Operettszínház zenekara, a Szabó Mónika-karigazgató által irányított énekkar és a szólisták teljesítménye.

A látványt a díszletek és jelmezek mellett meghatározza a Dreiszker József által tervezett fény. A vizualitás élményépítő egységévé vált, ahogyan a balettkar és a Bozsik Yvette Társulat mozdulatművészetével történetet mesél.

Hihetetlen inger áradat éri a nézőket, rengeteg megfejteni való van a darabban a színpadon. Joggal feltételezhetjük, hogy Bozsik Yvette rendezésében egyetlen mozdulat, egyetlen helyzetkép, megkoreografált, megrendezett jelenet sincs, ami ne hordozna funkciót, mélyebb tartalmat, tanítást. Rendezői szándék szerint, fő cél, hogy zeneileg és nyelvileg minél többet és pontosabban megtartson az eredeti műből, képileg pedig megmutassa az a tisztaságot, hősiességet, hűséget, ami már kiveszett a jelenkori társadalmakból.

Az alkotókkal való beszélgetéseim során, azt mindenképpen leszűrhettem, hogy a szabad asszociáció mindenki számára lehetőség. A darab képeinek, kellékeinek, jeleneteinek, önmagába visszatérő szerkezetének nem egy megoldása van, minden néző bátran szabadjára engedheti az ismereteit, fantáziáját, érzéseit, benyomásait. Örülnek, ha az előadás egyre több síkja, mélysége és értelmezése tárul fel. Bizonyára lesznek nézők, akik az irodalomból, mások a hagyomány felől, és olyan is lesz, aki a keresztény hitén keresztül fogja átérezni az előadást.

Zenei élmény

Kacsóh Pongrác János vitézét 1904-ben mutatta be a Király Színház. Az első hangszerelést Vincze Zsigmondnak köszönhettük, később az Operaházban Butykai Ákos vette kézbe a művet, majd Kenessey Jenő hangszerelte újra. Butykai ugyanis az akkori ízlésnek megfelelően egy közel 100 fős zenekarra dolgozott, amit Kenessey némileg redukált. A Budapesti Operettszínházban Dénes István hangszerelésében hallható a mű. Többek között erről is beszélgettem Pfeiffer Gyula karnagy úrral: „Dénes István kollégámmal 1987-ben bemutattunk már az Erkel Színházban egy közel hatvan fős zenekarra hangszerelt változatot, de az Operettszínházban, a zenekari árokban 47 - 48 embernél több nem fér el. Kézenfekvő megoldásnak tűnt, hogy Dénes Pistát kérem meg arra, hogy adaptálja át a darabot a jelenlegi fizikai körülményeknek megfelelően, úgy, hogy a karakterét ne veszítse el.”

Dénes István ezt a munkát elvégezte és a színház rendelkezésére bocsájtotta. Elmondta nekem, hogy harminckét évvel ezelőtt találkozott ezzel a darabbal. „A hangszerelés egy ifjúkori csínytevésem.Nagyon boldog vagyok, hogy marad belőle valami. A főpróbát végig bőgtem, sok emlék jött fel bennem, de a legmegdöbbentőbb az volt, hogy Kacsóh milyen zseniális. Elképesztő, hogy 1904-ben megírta ezt a darabot. A Pillangókisasszony ugyanebben az évben született, Salome 1905-ben, tehát megvolt már a szecesszió. Ez a mű, a magyar szecessziónak egy gyöngyszeme. Az első felvonás egy népszínmű, a második egy nagyoperett, a harmadik egy mesejáték. Benne van a cigányzene, a magyar nóta, az operett, a kuplé, a kabaré világa, míg a harmadik felvonás három nagy szimfonikus közjátékból épül fel. Az első a „Kék tó, tiszta tó” jelenete, a feltámadás. Kacsóh fantasztikus dimenziójú zenei szövettel fejezi ki a halálból az életbe való visszatérést. A második a Csajkovszkij Csipkerózsikájára igencsak emlékeztető Tündérkeringő. Mindezek után a világirodalomban szinte egyedülálló módon egy zenekari végjátékkal fejeződik be a mű. Petőfin túllépve Kacsóh hazahozza a főhősöket a hazájukba. Ez egy tisztán zenei eszközökkel, visszatérő témákkal megrajzolt lelki metamorfózis, amely az idegenségből visszatérve, rádöbbent minket, hogy hova is tartozunk. ”

Pfeiffer Gyulát megkértem, avasson be minket, miként képeződik le az a munkafolyamat a zenekari árokban, amikor 61 helyett 48 muzsikusra hangszerelik át a művet. Ő a következőket mondta el: „Az 1987-es verzióhoz képest, egy zenésznek több hangot kell játszania. Dénes Pista eredeti hangszerelésében 3 fuvola, 3 klarinét, 3 trombita volt. A 3 harsona mellett volt 1 tuba, 5 ütőhangszeres. Nos, ennyi hangszer nem fér el nálunk. A háromszoros fafúvós szólamokat összekomponálta, úgy hogy két ember is meg tudja valósítani. Amikor megszólal a tárogató, ahhoz nincs külön ember, hanem az első klarinétos játssza. A teljes zenei anyagra jellemző, hogy a zenészeknek több hangot kell megszólaltatniuk.”

Dénes István ezt még kiegészítette azzal, hogy a mai modern szimfonikus zenekarok sokkal szebben szólnak, mint szólhattak Kacsóh korában. Így fogalmazott: „Az Operettszínház zenekara nagyszerű muzsikusokból áll. A Kacsóh daljátékon belüli műfaji sokszínűséget megmutatni igazi kihívás, és én boldog vagyok, hogy ők ezt ilyen szépen játsszák. A János vitéz első felvonását meghatározza a népiesség, a tárogató, a klarinét és a cimbalom jelenléte dominál. Egy szimfonikus zenekarnak a magyar rubatót a legnehezebb megjeleníteni, az a lelke a magyar nótáknak, cigány zenének, műdaloknak.” (rubato – kötetlen, oldott tempóban adandó elő)

Dénes István ars poétikája az értékek megőrzése, hangszerelését az eredeti Kacsóh zongorakivonat alapján végezte, ezáltal a mű, zenei anyagot kapott vissza, Bozsik Yvette pedig, a zene segítségével gyönyörű képeket álmodott színpadra.

Talán hihetetlen, hogy mozdulatokkal ki lehet fejezni a csendet, és levegőből lehet táncot koreografálni, pedig csodaszép példáit láttuk ennek. A mozgásformák nem hagyományosak, egyszerre van bennük jelen valami ősi és modern. Bozsik Yvette a darab során következetesen használja az ellenpontozás eszközét, amikor a legmozgalmasabb jelenetekben lelassítja a mozdulatokat, vagy a színek ellentétét használja. Tartalomban is megjelenik az ellentét a francia király udvarában, a tudomány, a szabadkőművesség áll szemben a lustasággal, felszínességgel, az élvezetek habzsolásával. A Tündérország jelenetben fizikailag elrejti a kórust, de a hangjuk által szinte felerősödik a jelenlétük. Színpadképeivel gyakorlatilag festményeket fest.

A próbafolyamatban segítségére volt, hogy hosszú évek óta dolgozik már együtt Cziegler Balázs díszlettervezővel és Berzsenyi Krisztina jelmeztervezővel.

Képi világ

Cziegler Balázs  gyakran látogatta meg a próbákat, ezáltal jött létre az a műhelymunka, ami az előadás képi világát meghatározza. „Yvette úgy fogalmazott, hogy nagyon szeretne szép, érzékeny és elgondolkodtató előadást adni a nézőknek. Célja volt meríteni a népi szimbólumrendszerből, beemelni közlendőjébe az ősi hagyományos motívumokat, de mindezt úgy, hogy ne egy skanzen világ táruljon a közönség elé. Egy erős ívet vázolt fel, ahol a három felvonás - egyébként funkciójukból is adódóan - három teljesen eltérő képi világgal él.”- fogalmazta meg a díszlettervező.

„Petőfi koráig nyúltunk vissza azzal, hogy a pajtaszínház sajátosságait mutatjuk meg a díszletelemekkel az első felvonásban, ahol gazdagon rendeztük be a színpadot, konkrétan határoztuk meg a helyszínt. A francia udvart csak néhány tárggyal jeleztük, de azzal, hogy felnagyítottuk őket, utaltunk arra a mértéktelenségre, túlzásra, ami meghatározta az akkori, udvarbeli életformát. A harmadik felvonásban csak egy hatalmas tükör tó van a színpad közepén és egy fénykör felette a levegőben. Tündérországban eljutunk ugyanis egy transzcendens létsíkba. Ennek megjelenítésére azt találtuk ki, hogy a színpadi forgóra tükör fóliát helyezünk, amit ha megvilágítunk, a felső karikán lévő tüllre rávetülnek a visszaverődő fények. Az pedig egyén függő, hogy a nézőkben ez milyen érzeteket, képi asszociációkat kelt. Bizonyára lesz, aki a holdat látja, vagy aki a tó tükörképét, esetleg egy álomképet fedez fel benne. Tündérországot költészetként, érzelemként próbáltuk megmutatni.Három teljesen különböző világ, mégis, mire a szereplők körbeérnek, érthető egésszé áll össze ez az út.”

Az előadás talán legmeghökkentőbb kelléke,ahogyan a huszárok lova megjelenik. „Ezek ló koponyák, melyek botra vannak erősítve”- mondta el Cziegler Balázs. „Élő lovak nem lehettek a színpadon, de Yvette fontosnak találta megjeleníteni őket.Több megoldás is felmerült, végül emellett döntöttünk, mert az egyszerűsége végett kitűnően illeszkedik az első felvonás világához, jól használható, és jó lehetőséget teremt a mozgásszínházba ágyazáshoz. Azáltal, hogy plusz töltetet és gondolati síkokat is megidéz, erősíti az előadás költőiségét. Ha meglátod a jeleneteket, amelyekben feltűnnek, azon kívül, hogy megidézi a színpadon a lovat, felidézheti a magyar táltosság gyökereit, az animizmust, ami lélekkel ruházza fel és átlényegíti az adott tárgyat, és feléledhet a nézőben a régi huszárok és hű, örök társaik, a lovaik képe. A mű amúgy is a képzelet és a valóság határán lavíroz. Ezekkel a kellékekkel egyfajta köztes térbe, időtlenségbe helyeztük a huszárokat is.”

A huszárok nagyon erős megjelenítést kapnak a színpadon, zenében is markáns utalás van erre. A zsinóros mentébe öltözött erős férfiak képe Berzsenyi Krisztina jelmezeivel valódi hősöket, félisteneket, de vallási megközelítésben akár arkangyalokat állíthatnak elénk. „A csodálatos zsinóros huszár ruhákat Székely Jánosnak, az Operettszínház férfi szabászának köszönhetjük, benne van a lelke is. A huszár ruhák zsinórozása is egy bonyolult szimbólumrendszer, a végtelen csomó rendszere, mely a létezés végtelenségét szimbolizálja.” A jelmeztervező kifejtette: „Úgy kellett elkészíteni ezeket az öltözékeket, hogy autentikusak legyenek, de bele tudjunk helyezni egy szárnyat is, ami ki-be vehető a jelenetek során. A ruhák remekművek lettek. A szárnyakat Csernák Réka készítette, hetekig, hónapokig kísérletezte ki ezt a könnyedséget. A fiúk az elképesztő táncokat is meg tudják csinálni ebben a jelmezben.”

Amikor az arany szárnyakkal megjelennek ezek a legények a színen, az embernek olyan érzése van, mintha felkelt volna a nap. „Ezért is aranyak a huszár szárnyak, az arany a nap szimbóluma, a tiszta férfi minőséget szimbolizálja”- mondta Berzsenyi Krisztina.

A jelmezek gyakran kiszolgálói egy színházi produkciónak, de ebben az esetben erős színpadképeket festenek, domináns szerephez jutnak.Berzsenyi Krisztina az autentikus népi hagyományból merít, tiszta forrásból, használja annak szimbólumrendszerét, szabásvonalait, színeit, de a kosztümök megőrzik színházi jelmez funkciójukat, nem autentikus népviseleti öltözékek. Jellemzően eklektikusak, de határozottan kirajzolódik rajtuk Mezőkövesd és Kalotaszeg viselete, felismerhető a Tisza és a Sebes-Körös vidékének motívumrendszere. „Tudatos döntés volt ezeknek a tájegységeknek a megjelenítése, elsősorban a formavilág miatt. Úgy érzem, és ez teljesen szubjektív, hogy számomra ennek a tájegységnek a szimbólumrendszere a legszívdobogtatóbb. Ezek a formavilágú ruhák nagyon szép harmóniában állnak egymással, az elemeit együtt is lehet használni, a figurákhoz is passzol, a darab képi világába is beleillik, hiszen a szövegben János vitéz és Bagó is megemlíti a Tiszát.”- mondta a jelmeztervező.

A beszámoló a következő oldalon folytatódik, és képeket is találsz a premierről.

[2019.12.11.]