Töredék - Radnóti Miklós versmegzenésítés a Salvustól
Új dallal jelentkezett a budapesti Salvus zenekar. A csapat jelenleg az ötödik nagylemezét készíti, amelyről most egy újabb ízelítőt mutatnak be. A dal különlegessége, hogy a zenekar ezúttal nem Zoli szövegét, hanem Radnóti Miklós egyik kiemelkedő költeményét zenésítette meg.
„Töredék című versének általunk megálmodott zenei környezetbe ültetésével tisztelgünk a költő előtt születésnapja alkalmából. A dalban igyekeztünk visszaadni mindazt a kiábrándultságot, tehetetlenséget, dühöt és fájdalmat, amely a tragikus sorsú költőnk kezét vezette a magyar irodalom egyik legjelentősebb, kordokumentummá nemesedett versének megírásakor. Ezen felül azért is esett a választás erre a műre, mert megrendítő sorai sajnos szemmel láthatóan mind a mai napig érvényes mondanivalót hordoznak, és egy pillanat alatt húsbavágó valósággá tudnak válni bárki számára. A hangzás ismét Vári Gábor érdeme, a dalhoz készült animációs vizuált pedig Jósa Tamás cimboránk követte el, aki néhány sort vokálozik is a dal refrénjében.”
Az egyelőre még cím nélküli nagylemez várhatóan 2023 őszén fog megjelenni a H-music Hungary gondozásában és a tervek szerint több dal már nem fog addig kijönni a Salvus műhelyébő.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.