Rock Out! - A Wolfmother a Dürer Kertben is bemutatja új lemezét
Az ausztrál Wolfmother a klasszikus hard rock egyik legismertebb bandája, a zenekar Andrew Stockdale frontember kreativitása köré épült. Legutóbbi, Rock Out című lemezük a covid alatt született és hangzásával egyfajta kiszabadulást jelentett a karanténból. Noha szerencsére már a lezárásoktól megszabadultuk, a Rock Out-ot és a Wolfmother korábbi dalait hallgatva kaphatunk egy jó nagy szeletet a szabadságérzésből. Július 23-án a zenekar a Dürer Kertben csap le fékezhetetlen erejével.
Az ausztrál Wolfmother 2005-ben jelentette meg debütáló, Wolfmother című lemezét, amellyel egyből az eladási listák élére ugrottak, a Woman című szerzeményükért Grammy-díjat is kaptak, nyomban világsztárrá emelve ezzel a formációt. A zenekar egyetlen állandó tagja Andrew Stockdale énekes, aki már többször is lecserélte a körülötte lévő zenészeket, a Wolfmother elsősorban az ő kreativitására épül. Pont úgy, ahogy legutóbbi, Rock Out című lemezük is, amely a világjárvány alatt született. Amikor a turnézás leállt és mindenki a négy fal közé szorult, Stockdale beült az otthoni stúdiójába az összes hangszerével és elkészítette a zenekar hatodik nagylemezét. Mivel a mentális egészség a járvány alatt az egyik legerőteljesebb problémává vált, Stockdale úgy döntött, hogy a rock fenséges erejét használja fel, hogy annak minden csakra gyógyító tulajdonságával együtt, a Rock Out megírásával irányt mutasson magának. A rock’n’roll ugyanis képes az embert jobb helyekre repíteni, egyfajta katartikus felszabadulást adni még akkor is, ha a valóságban ez éppen nem lehetséges.
Ezúttal ahelyett, hogy egy menő Los Angeles-i stúdióban vette volna fel az anyagot, tapasztalt hangmérnökökkel, Stockdale egy helyi, 19 éves diák segítségét kérte a rögzítésben. Igen, a Grammy-díjas, többszörös platinalemezes művész egy helyi, kevés tapasztalattal rendelkező kezdő művész kezébe adta kreatív elképzeléseit. Persze, Stockdale maga is tapasztalat nélküli kezdő volt anno, néha a féktelen fiatalos lelkesedés is képes váratlan eredményeket hozni. És tudjuk, a fül nem hazudik, ha jól hangzik, akkor csak az számít. Azóta szerencsére mind kiszabadulhattunk otthonaikból, ahogy a Wolfmother is visszatérhetett természetes közegébe, a koncertek és a fesztiválok világába, július 23-án pedig a Dürer Kertet rengetik majd meg felszabadító dalaikkal.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.