A CELEBMESE című dal fontos mérföldköve MÁZS és Mészáros Tamás színészek életében.
Nem csak azért, mert az első közös popzenei munkájuk, hanem azért is, mert ez a dal egy komoly társadalmi kritika is. Igazi görbe tükröt tart mindannyiunk számára. A nagyközönség és az előadók felé is.
"Valóságshow lett az életed, milliók nézik a képedet, IQ-bajnokok, győztesek és erre kíváncsiak emberek? (de) Nem tudják a vezetékneved."
„A dal végső megszületése maga is érdekes történet. Mészáros Tamás barátommal éppen egy több napos színházi előadássorozat kellős közepén voltunk vidéken, amikor egyik délelőtt a strandon hűsölve lejátszott nekem egy dalötletet. Emlékszem, a végén csak annyit mondtam neki: Ezt akkor most játszd le újra!
Többszöri meghallgatás után javaslatomra az a döntés született, hogy ezt mindenképpen duettben kellene megcsinálni, modern zenei köntösben, helyenként nem várt zenei frázisokkal, rap-betéttel.” – fejtette ki Mészáros Árpád Zsolt.
„Nagyon gyorsan megtaláltuk a közös hangot Mázzsal. Már majdnem tíz éve jó barátságban vagyunk. A színházi munkáinkon kívül is tartjuk a kapcsolatot, tehát nem volt kérdés, hogy ezt a dalötletet megmutatom neki. Néhány évvel ezelőtt jött a zenei alapötlet a felvidéki Velena István zeneszerző barátomtól. Ekkor még nem volt hozzá dalszöveg sem, csak a zenei demó. Már akkor éreztem, hogy ebben rengeteg lehetőség lesz. Néhány nap múlva Pécsváradi Zoltán zenei producer csatlakozott a projekthez, aki rendkívül jól fogalmazta meg gondolatainkat ebben a témában, majd ezt követően MÁZS megírta az általa fontosnak tartott sorokat, amelyet ő is rappel a duettben. Tulajdonképpen egy igazi közös munka volt, amelyet együtt alkottunk meg. – mondta el Mészáros Tamás.
„Természetesen senkit sem szeretnénk megbántani ezzel a dallal, viszont ahogy a színházban mi, színészek estéről estére magas minőséget adunk a nézőnek, szerettünk volna a nagyvilágnak és természetesen saját magunknak is görbe tükröt tartani, hogy egyébként mi folyik körülöttünk. Kit emel piedesztálra a média? Bárkiből lehet „sztár”... Ezt fontos figyelemkeltésnek szánjuk. Mi arra tettük az életünket, hogy értéket képviselve fontos gondolatokat, történeteket adjunk át, mutassunk meg a közönség számára.” – mondta Mészáros Árpád Zsolt
„Úgy gondolom, a jó dal ismérve, hogy sok síkon értelmezhető. Szándékosan nem neveztünk néven senkit sem, bármennyire is várják azt esetleg tőlünk. Nem ez a lényeg, hanem a mondanivalója. Hosszútávon mi értéket szeretnénk hagyni az utókor számára. Ami fontos, tanulságos. A dalban el is énekeljük, hogy: Nekem a hős az egy tűzoltó, egy életmentő, vagy egy ápoló...aztán az, hogy ki mit mutat, mit vállal a nyilvánosság előtt, vagy esetleg a média segítségével hova fejlődik, mivé válik, azzal és természetesen a lelkiismeretével mindenki saját maga számoljon el!” – tette hozzá Mészáros Tamás
[2025.07.29.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.