Februárban érkezett a három évtizede működő olasz gothic metal zenekar, a Lacuna Coil új lemeze, a Sleepless Empire. Cristina Scabbia és csapata nem hagyja ki Budapestet a lemezbemutató turnén: október 28-án a Barba Negrában lépnek fel, egy amerikai nu metal csapat, a Nonpoint koncertje után.
A Lacuna Coil története több mint 30 éve, 1994-ben indult Milánóban, és a gothic metal banda máig megőrizte népszerűségét. A zenekar már Reverie című debütalbumával is eljutott ’99-ben Magyarországra (szintén a Concerto Music szervezésében), 2004-ben pedig az Unleashed Memories és a Comalies lemezek slágereivel a tarsolyukban, a Petőfi Csarnokban nyitották az évet, a korszak és a műfaj másik nagyágyúja, a Moonspell társaságában. A Heaven’s A Lie volt az este egyik tetőpontja akkor.
A csapat máig tartó sikerének titka, hogy képesek voltak minden egyes lemezükkel reagálni az adott korszak kihívásaira, és zenéjüket is folyamatosan alakították: a 2000-es években inkább már egy modernebb, groovy / nu metal irányba mentek el. 13 éve, a Dark Adrenaline lemezen található Trip The Darkness című daluk is nagyot ment az interneten.
A korszaknak megfelelően a friss, Sleepless Empire című album egy sötét, komor környezetet rajzol fel. Andrea Ferro énekes hangsúlyozta: a mai, zavaros világ bőven adott inspirációt az album súlyos hangulatú szövegeihez. „A hangzásunk sötét, mert a társadalmat tükrözi, amelyben élünk – ez korunk tükörképe – mondta. – Mi egy olyan generációból jövünk, amely még emlékszik az analóg világra, de már a digitálisban él. Tanúi voltunk a váltásnak – és ez maga a Sleepless Empire. Mindenki folyton a telefonját nézi, állandóan görget, mindig csinál valamit – reggeltől estig, soha nincs megállás.”
A koncepciónak megfelelően ezzel a lemezzel a zenekar igyekszik a valódi világban is nyomot hagyni. A box set verzió például egy jóslós játékot is tartalmaz, amit a bookletben rejtettek el a rajongók számára. Az album borítója, amelyet a nápolyi illusztrátor Roberto Toderico készített, szintén több, mint vizuális dísz: ahogy Cristina elmondta, mélyebb jelentést hordoz: „Robertóval egy képregényfesztiválon találkoztam. Imádom a munkáit, mert teljesen kézzel készülnek – mondta. – Sokan azt állítják, hogy a mesterséges intelligencia valami újat hoz létre, de ezzel nem értek egyet. Nem vagyok a technológia ellen, de az ellen igen, hogy összekeverik a technikát a 100 %-ban belülről fakadó kreativitással, mint amilyen a zene, a festés vagy a rajz. Én is érzem azt a fájdalmat, amit sokan ezzel kapcsolatban éreznek.” A zenekar egyik friss dala az I Wish You Were D3ad.
Az európai turnén a korszak egy másik neves képviselője, a Nonpoint is fellép. Az amerikai zenekar több mint húsz éve, 1997-es indulása óta ragadja magával a közönséget energikus hangzásával és szenvedélyes előadásaival. 10 nagylemezük és a 2023-as, Heartless EP folyamatosan feszegeti a modern rock határait, a heavy metalt, a nu-metalt és a hard rockot egyedi, erőteljes zenei egységgé ötvözve.
Karrierje során a Nonpoint a kezdeti évek keményebb hangzásától mozdult el egy fokkal dallamosabb irányba, de a zenészek kedvencei között a hardcore-tól a klasszikus rockon át a rapig számos műfaj megtalálható, és ez szerencsére érződik is a dalokon. A csapat hírnevéhez sokat tett a híresen lendületes koncertjeik kínálta élmény, és a gyakran társadalmi és politikai témákat feldolgozó szövegek is. Legfrissebb daluk az Underdog.
A két zenekar október 28-án érkezik a Barba Negrába, jegyek még kaphatók.
A Concerto Music bemutatja: Sleepless Empire Tour 2025
2025. október 28., kedd 19 óra
Budapest, Barba Negra
Lacuna Coil, Nonpoint koncertek
Belépő: 12.900 Ft Jegyek
[2025.10.18.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.