“Most meg még majd maguk akarják nekem elmagyarázni, hogy mi a szerelem, nézzenek oda. Én azt itt mindenkinél jobban tudom. Amikor az a mogorva uszályos megjelent a rakparton azzal a kicsike feleségével, azonnal mondtam is a kikötő népének, rakodóknak, orgazdáknak, gyilkosoknak, veteránoknak, képzőművészeknek, hogy ez a nyomorult kis gerlepár a védelmem alatt áll, én az ő boldogságukat nem hagyom, mert itt magas színvonalú szerelemről van szó, és én azonnal felismerem az ilyet, mert jegyszedő voltam az operában, és ki vagyok képezve. Sajnálom, hogy végül vérontás lett belőle, ráadásul itt ez a világkiállítás is, nyakunkon a XX. század, és azt sem kéne félvállról venni, meg nekem még fel is kéne mosnom, húslevesem is oda van téve, szóval végeztünk itt, vitéz urak?” - (Pötyi néni rendőrségi vallomásának részlete, Párizs, 1900. április)