Therion: a teljes Leviathan trilógiát bemutatja márciusban a svéd szimfo-metal zenekar
2021 óta három album formájában jelent meg a Therion Leviathan trilógiája, amit még nem volt alkalma Christofer Johnsson zenekarának élőben bemutatni. Most ez kerül pótlásra: március 12-én a Barba Negrában játszanak majd, a finn Satra bemutatkozása után.
A szimfonikus metal műfajteremtő svéd zenekara, a Theriontavaly év végén adta ki a Leviathan trilógia harmadik, befejező lemezét. Christofer Johnsson 35 éves pályafutásra visszatekintő együttese elsők között ötvözött a ’90-es években szimfonikus és nagyzenekari megoldásokat metal zenével, és a friss lemez ezt az örökséget ápolja tovább. Hangzásviláguknak máig meghatározó része az operaénekesi vokálok alkalmazása, amit 2011 óta Lora Lewis hangja biztosít. Az emelkedett, teátrális hangulat és a zenei stílusok változatos megjelenése most sem maradt el, így a Leviathan III a Therion 19 lemezes diszkográfiájának méltó darabja lesz.
A ’21-ben, ’22-ben és tavaly kijött Leviathan trilógiát a kritikusok és a közönség egyfajta visszatérésként értékelte, amivel a zenekar a megelőző két lemez elvontabb koncepciójú, lágyabb megszólalása után kanyarodott vissza a 2000-es lemezeire jellemző egyértelműbb, „therionos” hangzáshoz. A hármas közül a mostani talán a legösszetettebb hallgatnivaló, ami a befogadó néha csak sokadik hallgatás tud igazán feldolgozni.
A trilógia záró darabja apokaliptikus témákat jár körül, és a különböző mitológiák, hitvilágok alvilági urairól szól, köztük a holtak és az alvilág akkád istennőjéről, Ereskigalról, vagy éppen Erlikről, az alvilág és holtak török uráról, az ókori görög pásztorok kecskeszarvú, -lábú, és -farkú istenéről, Pánról, vagy éppen az ayahuasca szertartásokról, ami a legfrissebb videóban is megjelenik.
Christofer nemrég Facebook oldalán mesélt a további terveiről. Elmondása szerint abban még nem biztos, hogy az idei nagy turné után a következő Therion album hogyan készül el, de az biztos, hogy még sok nagylemez születik majd. Némi pihenésre azonban most szükség lesz, már csak azért is, mert közben a másik, a ’70-es éveket idéző hangzású zenekarával, a Luciferian Light Orchestrával is készített két lemezt. Emellett Chris szeretné tinédzserkora ikonikus bandáit is megidézni, és egy igazi, a ’80-as éveket idéző heavy metal lemezt összerakni, ami valószínűleg egy újabb Therion side projectként valósul meg, Thomas Vikström közreműködésével. Ezek a projekt zenekarok azonban terv szerint nem fognak turnézni.
Az egyébként rendszeresen Magyarországra látogató zenekar több év után tér most vissza Budapestre. Christofer így kommentálta a turné hírét: „A járvány miatt a első Leviathan lemez turnéja elmaradt, a másodiké 3 fellépés után szakadt félbe, így 2018 után most jött el az ideje, hogy végre rendesen bemutassuk a teljes Leviathan trilógiát, egyben. Chiara Malvestiti szülési szabadságon van, így 2014 után most először tér vissza velünk a színpadra Lori Lewis is.”
Nemrég pedig a jövőbeni turnékkal kapcsolatban is őszinte gondolatokat osztott meg Christofer: bár a sok évtizednyi koncertezés után még mindig élvezi a színpadi előadást, az utazás és a készülődés összes többi nyűgjét azonban már kevésbé, így a jövőben kevesebb országba látogatnak el, a nézőszám és az egyéb feltételek alapján döntve. Chris szerint biztosra vehető, hogy az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában nem játszik többet a Therion, de jó eséllyel a Balkán is kimarad majd, és a francia, spanyol és portugál régiók is túl távolinak bizonyulhatnak… Így az sem kizárt, hogy egy-egy országban a mostani turné fellépése egyben afféle búcsúkoncert is lesz.
A március 12-ei, budapesti fellépésen egy fiatal finn zenekar, a Satra is bemutatkozik a Barba Negrában. A szimfonikus metal csapat most februárban adja ki első, Sand Of Time című nagylemezét, de a From The Night című dal már most meghallgatható.
A CONCERTO Music bemutatja: Leviathan Tour 2024
2024. március 12., kedd 19 óra
Budapest, Barba Negra
Therion, Satra koncertek
Belépő: elővételben 9.900 Ft, a koncert napján 10.900 Ft. Jegyek
[2024.02.19.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.