Majsai Gábor: "Megtiszteltetés a Tom Jones jelző..."

Tom Joneshoz kötődő viszonyáról, az állandó hasonlítgatásról és a sztárral való talákozásról mesélt Majsai Gábor.

Majsai Gábor az október 12-én, hétfőn megjelenő Tom Jones könyvben vállalt szerepet. A magyar énekes egy rövid interjúban mesél a sztárról, akivel hamarosan akár újra is találkozhat, hiszen Jones november 11-én Magyarországon lép fel.

- Ha azt mondom, Tom Jones, mi jut eszedbe?
- Eszembe jut persze a híres Fielding-regény is, de leginkább egy élettől duzzadó, örökifjú, kitűnő hangú énekes.

- Akinek te lettél a „magyar hangja”...
- Nos, igen, annak idején egy pop-rock fesztivál kapcsán a magyar közönség úgy találta, annyira hasonlítok rá, sőt a hangom is éppen olyan, hogy rám ragasztotta a magyar Tom Jones jelzőt. Természetesen ez egyrészt megtiszteltetés, hiszen nem hétköznapi hangról és személyiségről beszélünk, másrészt igen jellemző a hazai stílusra, hogy mindig valakihez hasonlítják az embert. Utána aztán egy életen át rajtunk ragad a címke.

- Mennyire találtad magadat hozzá hasonlónak?
- Jó a kérdés, mert akkoriban nem kísértem figyelemmel a pályáját, más jellegű zenét játszottam, így kifejezetten utána kellett néznem neki, ha egyszer ennyire „hasonlítottam”. Az sosem volt kérdéses számomra, hogy remek torka van, meg hát a nők is odavannak érte, de jószerivel egy Las Vegas-i, színes inges, kissé érzelgős bonviván felületes képe élt bennem róla. Mi tagadás, el is csodálkoztam rajta, mennyire nem ismertem. Egyrészt azonnal magával ragadott az a hihetetlen erő és hév, amivel énekel, az a szűnni nem akaró vitalitás, ami azonnal elkapja a hallgatót. Ugyanolyan lelkesedéssel adja elő körülbelül kétezredszer is a hatvanas évekből ismert slágereit, mint a vadonatúj, progresszívebb funkyt, aztán átvált musicalre, végül dübörgő rock következik, hogy beleremeg a nézőtér...

- Ezek szerint hallottad élő koncerten.
- Nem is egyszer. És teljesen lenyűgözött. Mindenféle színpadi kellék, tánckar vagy hatásos fényeffektek nélkül dolgozik, élő zenekarral, és csak önmagát adja. De elég az. A közönség körülbelül a harmadik számnál elkezd tombolni, és abba sem hagyja. Ez az igazi koncert. Ahogy a nagy öregek csinálják. Ráadásul kedves és közvetlen személyisége az idők során levetkőzött mindenfajta sztárallűrt, ami kifejezetten szimpatikus benne.

- Talán személyesen is ismered?
- Egyszer szerencsém volt hozzá, hogy pár szót váltsak vele, nagyon normális ember, tudja a helyét a világban.

- Mi az, ami a leginkább megfogott benne.
- Az, hogy sosem adta fel. Az ő korosztályában is voltak hozzá hasonlóan nagy sztárok a maguk idején, akik nem voltak képesek megújulni. A gödörbe könnyű lecsúszni, de kimászni belőle igazi kihívás. Nagyon sok fegyelemre és a változás belső késztetésére van hozzá szükség. Ő képes volt erre, és ma ugyanannyi fiatal rajongója van, mint harminc ével ezelőtt, amellett, hogy a régi táborát is elkényezteti örökzöld dalaival. Talán abban rejlik a titka – amit a leginkább nagyra tartok benne – hogy mindenkor élőben énekel. Imád énekelni, ez az élete, és ez átjön. Megtalálta a helyét a klasszikusok között.

-zene.hu-

[2009.10.12.]