A Skillet a Budapest Parkban is bemutatja új albumát
A Skillet a 21. század egyik legsikeresebb rockzenekara. Az immáron 12 nagylemezzel büszkélkedő banda nem ismeretlen a hazai rajongók számára, legutóbb 2023-ban játszottak a Barba Negrában, most pedig legújabb, Revolution című albumukkal térnek vissza június 10-én, ezúttal a Budapest Parkba.
A Skillet igazi sikertörténet: az 1996-ban alakult zenekar eddig 12 nagylemezt adott ki, közülük kettőt Grammy-díjra is jelöltek, emellett kettő kiérdemelte a platina és a dupla platina státuszt, kettő albumuk pedig bearanyozódott. Dalaik Marvel filmekben, a WWE és az NFL promói során is felcsendültek. A memphisi keresztény hard-rock zenekar keményen meg is küzd a sikerért, hiszen a szinte folyamatos dalírás mellett rengeteget vannak úton: a Songkick 2010-es listája alapján kiérdemelték az öt legkeményebben dolgozó banda egyikének címét is. Ennek is köszönhetjük, hogy a John Cooper, Korey Cooper, Jen Ledger és Seth Morrison alkotta banda többször eljutott hazánkba, minden alkalommal emlékezetes show-t adva.
Legutóbb 2023-ban, Dominion című lemezükkel jártak a Barba Negrában. Most pedig a tavaly novemberben megjelent Revolution dalait mutatják be a magyar közönségnek, ráadásul eddigi legnagyobb önálló hazai koncertjükön, a Budapest Parkban, június 10-én a Live Nation szervezésében.
A koncertre a jegyvásárlás elsőként a regisztrált Live Nation tagok számára lesz elérhető február 19-én, 10 órától. A teljes körű jegyértékesítés február 21-én, 10 órakor indul a www.livenation.hu, a www.funcode.hu és a www.budapestpark.hu oldalakon.
[2025.02.19.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.