Megjelent az Angertea hatodik nagylemeze, a Darkmind
Az 1996-ban indult csongrádi trió új albummal örvendeztette meg hazai underground rock / metal színteret (is) figyelemmel követő, értő fülű hallgatóságot - hét évvel a Snakes in Blossom után megérkezett a 7 tételes Darkmind!
Mihály Gergő (ének / gitár) ajánlója: “Igyekeztünk egy olyan lemezt csinálni, ami egyrészt méltó az Angertea örökségéhez, másrészt egyfajta kívülálló a mai anyagok között. Ezúttal nincsenek akusztikus slágerek, átvezetők, „csak” 7 dal bő negyven percben, amelyekbe minden tudásunkat, tapasztalatunkat és érzelmünket beletettük. Ez az első albumunk, amin a zenekar a saját Teaplant nevű stúdiójában dolgozott, a hangzásért pedig én feleltem. Közben a zenekarhoz megérkeztek a CD-k, és sokak kérésére tartottunk egy közös dedikálást is, hogy a megrendelt lemezeket aláírva tudják átvenni a megrendelők. Pólóink is készültek, mindenki boldog.”
Dallista: 01. Labyrinth 02. Embrace of Lizards 03. Gain Overdose 04. The Unexpected Gift 05. Sacred Garden 06. Genocide? 07. Darkmind
A borítóról: “Eddig majdnem mindig a saját festményeim voltak a fronton. Ezúttal viszont ahogy meglett a ’Darkmind’ cím, egyből egy ilyen régies, reneszánsz festmény ugrott be egy vérző fejű majomkirályról… Enyhe utalás ez a mai „királyokra”… És hát én teljesen más stílusban festek… Viszont, eszembe jutott Szekeres Péter festőművész barátom, akiről tudtam, hogy képes megfesteni a víziómat. Kiváló munkát végzett.”
Angertea:
Mihály Gergely - ének / gitár
Miguel Peralta Angel - basszusgitár
Bárkai László - dob
A zenekar nyáron és ősszel kisebb turnéra indul, ahol bemutatja majd az anyagot, amit Uzseka Norbert, a HammerWorld Magazin újságírója - többek között - így jellemzett: “A nagymágocsi Angertea trió szinte egy külön világ. Több mint negyed évszázada zenélnek, és a saját hangjukra is jó rég rátaláltak, mely minden hatása mellett is ezer közül felismerhető. S mégis folyton változik, amit csinálnak, mindig tudnak valami újat mutatni. Az underground szellemiség egyik legerősebb hazai bástyája ez a hármas... 10/10 pont"
Darkmind Tour 2023 06.10. Debrecen - Deeprecen Fesztivál 06.23. Szigetvár - Progcamp 09.08. Békéscsaba - Csabagyöngye 09.16. Szentes - Ifjúsági Ház 10.07. Budapest - 7/8-ad Fesztivál (Yuk) 10.13. Szarvas - Zebra 11.24. Székesfehérvár - 8-as Műhely 12.08. Budapest - Robot
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.