A 5 Seconds of Summer visszatért és Budapesten is fellépnek
Az ausztrál szupersztár popcsapat tagjai szólókalandjaik után most ismét egyesített erőkkel vág neki a koncertezésnek. A 5 Seconds of Summer hamarosan érkező Everyone’s a Star! című lemezével tavasszal európai turnéra indul és Budapestre is visszatérnek új dalaikkal, április 24-én, az MVM Dome-ba.
Az elmúlt évek során a 5 Seconds of Summer milliók szívét hódította meg, és számos rekordot döntött meg. A zenekar eddig több mint 17 milliárd globális lejátszást ért el, valamint három #1 albumot tudhat magáénak az amerikai Billboard 200-as listán – ezzel ők az eddigi legsikeresebb ausztrál előadók ezen a téren. Öt stúdióalbumukból mind az öt bekerült a Billboard 200-as lista első két helyezettje közé, míg olyan himnuszok, mint a She Looks So Perfect, a Youngblood és az Amnesia egy egész generáció meghatározó dalaivá váltak, világszerte rajongók millióival rezonálva.
A többszörös platinalemezes popcsapat legutóbb 2023-ban járt Budapesten, a turné befejezése után pedig a banda tagjai leginkább a szólóprojektjeire fókuszálták, ahol mindent ők írtak és énekeltek. A 5 Seconds of Summer november 14-én megjelenő hatodik albuma, az Everyone’s a Star! pontosan ezt foglalja magában és egyúttal jelent visszatérést a gyökereikhez. Az új lemezről már két számot ki is adtak: az első az energikus pop-rock dal, a Not Ok, amely a tagok sötétebb oldalát mutatja meg, a második pedig a Boyband. A Boyband a több mint 10 éves fennállásuk alatt szerzett tapasztalataikat foglalja össze, néhol kissé ironikusan, ugyanakkor megírását Liam Payne tragikus halála is inspirálta. Már ezekből is sejthető, hogy az új album tele lesz váratlan csavarokkal és eddigi legizgalmasabb dobásuknak ígérkezik.
A lemez megjelenését követően pedig turnéra is indulnak, így április 24-én mi is élőben hallhatjuk az Everyone’s a Star! című lemezük dalait az MVM Dome-ban.
A koncertre elsőként az új albumot előzetesen megrendelő rajongók vásárolhatnak belépőket, ők október 28-án, 10 órától szerezhetik be jegyeiket. A regisztrált Live Nation tagok október 30-án, 10 órától csatlakozhatnak az elővásárlási lehetőséghez, míg a teljes körű jegyértékesítés október 31-én, 10 órakor indul a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon.
[2025.11.02.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.