Sting jobb és bal keze - Exkluzív interjú Dominic Millerrel
Greg: Lefogadom, hogy imádni fogom!
Dom: Remélem. A szerzeményeket tekintve, ugyanarról a helyről, ugyanattól a szerzőtől származnak. A hangszerelés és a kompozíciók sem eltérőek, bár mindig próbálok jobb lenni. De ez egy más stílus lesz. Sokszor a zene a stílusról szól. Attól függ, hogyan akarsz valamit közölni. Ma épp így gondoltam. Ez egyfajta tisztelgés azon albumok előtt, amelyeket a ’70-es években szerettem amikor felnőtté váltam. A lemez felvétele is ilyen módon zajlott, mindössze négy ember volt a szobában és indult a felvétel. A hibák megengedettek voltak. A „Pro Tools generáció” túl régóta létezik és megelégeltem már, hogy mindig olyan dolgokat hallgassak, amelyek mindig tökéletesek. Éppen ezért, szerettem volna egyfajta élt adni az egésznek, némi veszélyt belevinni és persze hibákat. Mert bakik mindig előfordulnak. Az emberek nem tökéletesek, én sem vagyok az. És hogyha hibázom, az elfogadható. Régebben aggódtam emiatt és kijavítottam őket. De hogyha mindig mindent csak javítgatsz, nem marad benne szépség. Nos, hát eléggé csiszolatlan lesz, már izgatottan várom.
Greg: Ez egyfajta stúdióban készült élő album?
Dom: Igen, de aztán végeztem rajta pár alakítást. A dallamokkal töltöttem némi időt, mivel a legtöbb helyen erős ritmus tracket játszom, és erre jön rá a melódia.
Greg: És az összes nótát Te írtad?
Dom: Igen, mindet én írtam.
Greg: Hát, ez nagyon jól hangzik! Milyen üzeneted van a kezdő magyar zenészek számára? Hogyan fogjanak bele a karrierjük építésébe? Mivel Te is ugyanúgy kezdted mint bárki más, a nulláról, és nagyon magasra jutottál...
Dom: Még mindig az utamat járom, és nem érkeztem meg. Az az üzenetem, hogy nagyon fontos egy jó tanár, aki segít a klasszikus játék elsajátításában. Mindezt azért mondom, mert a komolyzenészek a hangzásra koncentrálnak. A legtöbb gitáros csak gyorsan szeretne játszani, nem foglalkozik sokat a sounddal és a hangképzéssel, valamint azzal, hogy szép lassan gyakoroljon. Úgy gondolom, hogy lassan kell gyakorolni egy jó tanár mellett. Akár otthon is lehet mindezt, de az egy jó alapszabály, hogy amit a tanárod mond, azt elfogadd és bízz benne. És amit még nagyon fontosnak tartok, hogy tartsd nyitva a füledet mindenféle zenei stílusra. Mert ha csakis egyetlen fajta zene érdekel, lehetsz nagyon jó benne, vagy akár a legjobb, de az akkor is egy nagyon korlátozott dolog. Ha remek heavy metal gitáros szeretnél lenni, segíthet, hogyha mondjuk bossa novát hallgatsz, mivel abból a stílusból is bevihetsz elemeket a metálba. Ugyanez fordítva is igaz. Vagy a klasszikus, vagy a jazz esetében... Nagyon fontos, hogy nyitva tartsd a füledet, és ne légy elfogult a zenével kapcsolatban. Azt hiszem, ezek a legjobb tanácsok, amelyeket egy kezdő muzsikusnak adhatok. Tartsd nyitva a füledet és ne kerülj el egyetlen zenét sem, csakis azért mert például elvből nem hallgatsz country-t. Lehet, hogy tanulni fogsz belőle valamit. Hallgass olyan zenéket, amelyeket sohasem hallgatnál egyébként, menj el komolyzenei koncertre, menj el jazz-koncertre, menj el heavy metal-koncertre. Mindig van amit meríthetsz belőlük, vagy amit tanulhatsz. Mert kétfajta zenész létezik: amatőr és profi. Véleményem szerint, az amatőr és a profi között az a különbség, hogy amikor az amatőr megtanul egy számot, azzal elérkezik egy pontra, hogy igen, megtanultam és el tudom játszani. Amikor egy profi megtanul egy darabot, az számára csak a kezdet. A kezdethez érkezik. Sosem tanulja meg. Azt tanulja meg, hogy hogyan kell interpretálni, hogyan kezdjen vele valamit. Csakis azon múlik, hogy milyen messze akar elmenni. Hogyha profi szeretnél lenni, 100 százalékosan oda kell tenned magad, vagy még annál is jobban. Kissé őrült dolog ez! Sosem javasolnám azt senkinek, hogy tegyen fel mindent egy lapra, aztán annyi. Sokszor még saját magamnak is felteszem a kérdést, hogy jól döntöttem-e. Viszont itt tartok most – majdnem 50 évesen –, ezt választottam hivatásul. Túl késő már változtatni a karrieremen. Nem mindig olyan vidám dolog ám zenésznek lenni! Sokszor igen nehéz és küzdelmes, keményen kell dolgozni. Sokan gondolják azt, hogy sikeres vagyok, de ez számomra nem jelent nagy különbséget. Szeretnék tovább fejlődni, fenntartani mindezt. A filozófiám a kezdők számára az, hogy haladjatok szép lassan, ne akarjatok egyből gyorsak meg sikeresek lenni, anélkül, hogy megtennétek az első lépéseket. Mindez annyit tesz, hogy gyakoroljatok lassan és tartsátok nyitva a fületeket és az elméteket a legkülönbözőbb zenei lehetőségek felé, amelyek épp ott hevernek előttetek.
Greg: Milyen zenéket hallgatsz mostanában?
Dom: Hogy őszinte legyek, nem hallgatok túl sok zenét. Néha szeretek csak úgy relaxálni, és elmenekülni előle. De általában klasszikus zenét hallgatok, mert afelett nem próbálok meg ítélkezni. Ha popzenét vagy jazzt hallgatok, mindig elkezdek azon agyalni, hogy a basszusgitáros most éppen ezt és ezt játssza, a zongorista meg ezt és ezt, a hangszerelés ilyen és ilyen, és ez meg éppen milyen akkord. Túl sokat gondolkodom ilyeneken. Amit a komolyzenében szeretek az az, hogy már nagyon régóta létezik és igazából senki nem változtatott rajta. Nem ítélkezem felette, és ez nálam bejön, mert anélkül hallgatom, hogy szubjektívvé válna, s eközben ki is tudok kapcsolódni. Szeretem Johann Sebastian Bachot, és szeretem az összes zeneszerzőt, mint mindenki más. Nem háttérzeneként hallgatom mindezt, mivel szeretem, amikor egy muzsika tudat alatt átáramlik rajtam. Talán ilyenkor elcsenek néhány ötletet vagy akkordot, mert tulajdonképpen azért vannak. Na nem azért, hogy ellopjuk őket, hanem azért, hogy befolyásoljanak minket. Nem igazán okoz számomra különösebb örömet, hogyha meghallgatom a legújabb Coldplay vagy Pat Metheny albumot. Nem érdekelnek. Nagyon jó zenészek és sok remek lemez jelenik meg, de én tanulni szeretnék. Nem szoktam gitárosok lemezeit hallgatni azért, hogy ötleteket gyűjtsek magamnak. Inkább komolyzenét hallgatok az ötletekhez, mivel azt nem igazán értem. Nehéz kielemezni, és ha néha meg is próbálom, hűha, az akkord ide meg oda vándorol, és a brácsa így meg úgy... Felejtsd el! Elég mély cucc, ha bele akarsz látni, belebolondulsz. Szóval, klasszikus zenét hallgatok, de szeretem Egberto Gismontit is – mivel mindig is nagy hatással volt rám és érdekel amit játszik –, vagy meghallgatom Stevie Wondert és további jó zeneszerzőket. Aztán az emberek mindig küldenek nekem mindenféle CD-t, és meghallgatom azokat is. Talán legtöbbször azokat hallgatom, mivel sosem lehet tudni! Úgy 5-10 CD-t kapok hetente. Nem mondhatom nekik azt, hogy nem hallgatom meg a független kiadóktól származó lemezeket. Vannak nagyon jók! Volt néhány elképesztően jó közöttük! Fel is vettem velük a kapcsolatot e-mailen és barátok lettünk. Szóval, nem kockáztatok, hogy ne hallgassam meg őket. Beteszem a kocsiba és azokat játszom le.
[2009.11.30.]
Hírek
