Válogatáslemezt és minialbumot készített Hauber Zsolt
Hauber Zsolt a tavalyi évben kezdte eddigi szerzeményei újragondolását. A folyamatosan készülő feldolgozásokból a második album Best II. címmel jelent meg. Ezzel egy időben Pálfalvy Attilával közös EP-je Főnix címmel látott napvilágot.
Hauber Zsolt 30 aranylemezes, 5 platinalemezes, négyszeres Mahasz-díjas és kétszeres Petőfi Zenei Díjas komoly- és könnyűzeneszerző, számtalan pop- dance- és synth-pop slágert jegyez, amiket most rendszerez, újrahangszerel és új énekhangokkal újrarögzít.
2020 októberében jelent meg a Best-sorozat első darabja, a második rész 2021 április elejére készült el. A CD-n nyolc sláger mellett egy új, world-pop mű is található.
Hauber egyik legszebb lassú szerzeményét, a Carpe Diem A filmünk véget ért című dalát ezúttal Balássy Betty és Varga Feri adják elő és varázsolják maivá lelkesedésükkel és profizmusukkal.
A ’90-es és a 2000-es évek népszerű lánycsapatának, a Fresh-nek három dance slágere (Volt egy nyár, Mámor, Fekete kor) került fel a korongra.
Helyet kapott a kiadványon a Pa-Dö-Dö egyik nagy slágere, a Te vagy a legjobb dolog a héten, amit szintén Balássy Betty énekel.
„Balássy Bettyvel 2000 óta, azaz 21 éve dolgozom együtt, mint énektanár és vokalista több tucat szerzeményemben hallható a hangja. Ő azon kevesek egyike, akivel szeretek együtt dolgozni, profi, precíz, gyors és kedves” – mondta el a közös munkáról Hauber.
Az újrahangszerelt slágerek között megbújik egy world-pop szerzemény (Emlékezz rám), ezen keresztül betekintést nyerünk Hauber érzéseibe, ízelítőt kapunk egy újabb zenei világából.
„A Best CD-sorozatom, csakúgy, mint az Újra játsszavideo-vlogom egy zenei kalandozás az időben. Így egy pillanatig a múltból a jelenbe ugrottam, aztán vissza. Szeretek játszani” – mondta el Zsolt.
Hauber Zsolt és Pálfalvy Attila az elmúlt több mint egy évben a Best-lemezek felvételei mellett közös dalokat is írtak. Eddig három szerzeményük jelent meg, mindegyikhez videoklip is készült.
A szerzőpáros első közös minialbumán ez a trilógia – Szívemben élsz, Főnix, Állj mellénk – jelent meg. A Főnix EP összesen hat felvételt tartalmaz, a Szívemben élsz, az eredeti verzió mellett még három izgalmas remix változatban került fel a kiadványra.
A remixekről Hauber elmondta: „A chillout mix készült el a leghamarabb, ez áll hozzám a legközelebb. Szinte minden szerzeményemből írok, vagy írni fogok chillout-verziót. Ezeket a dalaimat az Ice Coffee Lounge-sorozatomban jelentetem meg. A club mix egy mai dance hangulat, aktuális hangszereléssel. A harmadik remixre egy tehetséges fiatal dj-zenész jelentkezett be, és küldte el remek hangulatú és profi megszólalású mixét Matthew Beren x Delighters néven.”
Zsolt és Attila első közös koncertje a tervek szerint június 12-én a Csiripiszli (ex Beszt Feszt) fesztiválon lesz, ahol a Bonanza Banzai slágerei és a közös dalok mellett más Hauber szerzemények is felcsendülnek.
A legfrissebb infókért kövesd Hauber Zsolt Facebook-oldalát és iratkozz fel YouTube-csatornájára!
Audrey
[2021.05.08.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.