Olyan, mintha a ‘60-as, ‘70-es, ‘80-as évek sci-fi és akció filmjei zenéi szólnának: a Dance With The Dead analóg szintetizátoraival és gitárjaival repít vissza minden synthwave rajongót az időben június 22-én az A38 Hajón.
Justin Pointer és Tony Kim duója 2013-ban jelentette meg első, Out of Body c. lemezét, amelyet mind a metál, a synthwave és az EDM rajongói lelkesen fogadtak. A debütáló anyagot az Into the Abyss EP sötét dallamai követték, majd a Near Dark lemez Andromeda és Invader slágereivel végleg bevésték magukat a műfaj szerelmesei szívébe.
Az amerikai duó ekkor látta a legalkalmasabbnak az időt arra is, hogy kilépve a stúdióból végre koncertezni kezdjenek: 2015-ben adták első koncertjüket Los Angelesben, majd rákapva az ízére ősszel már útra is keltek, hogy körbezenéljék Európát.
Egy évvel később már a The Shape c. albumukkal járták az öreg kontinenst, első budapesti koncertjük 2018-ban volt a Loved to Death turnéjával. A csapat utoljára tavaly járt nálunk a Driven to Madness dalaival, június 22-én pedig érkezik a repeta: a Dance With The Dead ezúttal az A38 Hajón táncoltat meg mindenkit.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.