Nosztalgia, friss lemez, poppunk és kilencvenes évek az MVM Dome-ban - The Offspring koncerten jártunk
Október 31-én, pár év kihagyás után visszatért hozzánk a The Offspring zenekar. Csordultig telt az MVM Dome, elképesztő este részesei lehettünk.
Az estét a Simple Plan francia-kanadai, 1999-ben alakult pop-punk csapat kezdte.
Visszarepültünk az időben az „Amerikai Pite érába”.
Annak idején turnéztak még Sugar Ray-el és a Green Day-el is.
A közönség jelentős hányada az ő dalaikat is kívülről énekelte. Nem maradhatott el egyik giga slágerük élő verziója sem, amiben Scooby Doo jelmezt öltve végig rohangálták a színpadot a zenekar „statisztái”.
No és természetesen a legnagyobb sikert a giga sláger, Y generációunknak, azaz a kamaszkorunknak végén kiadott „pop himnusz”, az „I’m Just a Kid” aratta.
Tökéletes előzenekara volt az estének a csapat.
A szünetben a mostanában elmaradhatatlan „csókkamerával” mulattuk az időt. Mókás jelenetek részesei is lehettünk, például amikor egy „Gorilla” bukkant fel a közönségben a kiszemeltek mellett/mögött.
A szünet után elsötétedett a színpad, és szinte berobbant a zenekar a színpadra.
Színpadon a The Offspring legénysége.
Gigantikus kivetítőkből három is volt, a középsőn mindig a színpadképhez és dalokhoz illeszkedő vizuál ment, akár régi klip bevágásokkal, vagy csak a dalokhoz illő képi világgal.
A dobost egy emelvényen helyezték el. A koncert közepe táján olyam dobszólót nyomott s srác, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaltuk.
A közönség folyamatosan örvénylett hullámzott, a hangulat elképesztő volt. Imádtam fentről nézni a tömeges crowdsurfinget, kettesével, hármasával szörföztek a fanatikusok a tömeg tetején. Dexter nem öregszik, szerintem jobb formában van, mint valaha, igen néhol megcsúszik a hangja olykor, de ez ebbe a stílusba belefér. Én azt szeretem, ha hibáznak a zenekarok ÉLŐBEN, ettől emberi, ÉLŐ, és semmiképp sem autotune meg a többi.
Az új lemezről is hoztak néhány dalt, de nyilván mindenki a slágereket várta, hogy visszarepüljünk a kilencvenes évekbe, k és kamaszkorunkba a nosztalgia vonattal. Voltam óriási felfújt csontvázak, a színpad két szélén elhelyezve pár dal erejéig, volt sok konfetti, voltak közönségbe hajigált óriási labdák (amik úgy néztek ki fentről, mintha óriási üveggolyók lennének).
Megemlékeztek Ozzy-ról is, a Paranoid (Black Sabbath) és Crazy Train (Ozzy) dalokkal.
Mindemellett Dexter a zongora mögé is bepattant énekelni két líraibb tételt, amiből az egyik a Beatles „Hey Jude” feldolgozása volt. Ez volt az egyik kedvenc részem a koncerten, olyan volt a színpad a füstben úszó hófehér zongorával, mintha felhők között ülve zenélne énekelne nekünk a főhős.
Természetesen a végére hagyták az összes giga slágert. Jöttek is sorjában: „Why don’t you get a job? Pretty Fly (for a White Guy) – itt megjegyezném, rengetegen öltöztek „Pretty Fly Guy jelmezbe”, amit a klipben is láthatunk, ami anno még a klasszikus MTV (Music Television) egyik listavezetője is volt.
Aztán következett a „The Kids Aren’t Alrigt” aminek a szövege harminc év elteltével aktuálisabb, mint valaha.
A „vége főcím” előtt még visszatértek három klasszikus dalra, hogy utána végső búcsút vegyenek tőlünk ezen az estén.
Elképesztő hangulatú koncert volt, napokig a hatása alatt voltam, kicsit visszatértem ezen az estén én is a kilencvenes évekbe, a kamaszkoromba, mindezt mai körülmények között.
Köszönjük a szervezést a Live Nation Magyarország csapatának!
Balázs Adrienn
Videók
Setlist
Simple Plan:
1. I'd Do Anything
2. Shut Up!
3. Jump
4. Jet Lag
5. Addicted
6. Your Love Is a Lie
7. Nothing Changes
8. Welcome to My Life
9. Summer Paradise
10. Congratulations
11. What's New Scooby Doo
12. Where I Belong (Simple Plan & State Champs song)
13. I'm Just a Kid
14. Perfect
The Offspring:
1. Come Out and Play
2. All I Want
3. Want You Bad
4. Looking Out for #1
5. Staring at the Sun
6. Hit That (abridged)
7. Original Prankster (abridged)
8. Hammerhead
9. Make It All Right
10. Bad Habit
11. Paranoid (Black Sabbath cover) (Snippet)
12. Crazy Train (Ozzy_Osbourne cover)
13. In the Hall of the Mountain King Edvard Grieg cover
14. I Wanna Be Sedated Ramones cover
15. Gotta Get Away with drum solo at the end
16. Gone Away (piano intro/outro)
17. Hey Jude (The Beatles cover) (first time by The Offspring)
18. Whv Don't You Get a Job
19. Pretty Flv (for a White Guy
20. The Kids Aren't Alright
Encore:
P Lullaby (Snippet)
21. You're Gonna Go Far. Kid
22. Self Esteem
[2025.12.22.]